Hirdetés

A Square Enix a streamingben, a Nintendo a kiterjesztett valóságban látja a jövőt

|

Az új generáció hajnalán a játékvilág nagyjai próbálják beelőzni egymást új technológiák kifejlesztésével és hasznosításával.

Hirdetés

Az egy dolog, hogy közelednek az újgenerációs, dedikált játékgépek, de egyre több alternatíva jelenik meg a piacon, melyek nem egy nagy, fekete dobozhoz kötnek bennünket. A Square Enix Yosuke Matsudája például újévi levelében nem győzte a játékstreaming technológiával kapcsolatos terveiket hangsúlyozni.

Hirdetés

A kiadó elnöke szerint nemcsak az fontos, hogy játékaikat elérhetővé tegyék a felhőalapú platformokon, de az is, hogy kimondottan olyan játékokat is készítsenek a technológiával, melyek nem működhetnének másképp. Szerinte a streaming akkor fog igazán előretörni, ha a fejlesztők kihasználják annak előnyeit és konkrétan ezen szolgáltatások lehetőségeit maximálisan kihasználva fejlesztenek új, és innovatív címeket.

"Persze nem tagadjuk, hogy a felhőalapú játék rengeteg kihívást és megoldandó problémát hoz majd. Ettől függetlenül a streaming egy komoly trend lesz a piacon a következő öt évben, és az 5G-s kapcsolat korában fontos reagálni erre a trendre."

A Square igyekszik majd megoldani minden felmerülő problémát és igazán kiaknázni a technológia lehetőségét a következő években.

Mindeközben a Nintendo elnöke, Shuntaro Furukawa szerint a streaming nagyjából 10 év múlva fogja igazán átvenni a piacot. Ő továbbra is a konzolokban hisz, bár azt ő is bevallja, hogy csak ezekre koncentrálni komoly hiba lenne. A mobil és egyéb platformok térnyerése miatt nem lehet csak a konzolokkal foglalkozni, és Furakawa külön kiemelte az AR technológia fontosságát.

"Az AR olyasmi, amiben nagyon is érdekeltek vagyunk. A fejlesztési osztályunk éppen azt kutatja, hogy milyen izgalmas módokon tudnánk azt hasznosítani. Remélhetőleg az ezzel kapcsolatos törekvéseinkről még az idei év elején beszélhetünk bővebben."

Szerintetek mi lesz a gaming jövője? Mi lesz az a dolog, ami igazán átalakítja majd a piacot a 2020-as években?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)