Hirdetés

A Square Enix összeáll a Bulletstorm fejlesztőivel

|

A People Can Fly csapatával együtt fejlesztenek egy titokzatos új játékot. Konkrétumokat még nem árultak el, de egyesek már tudni vélik, hogy mi lehet az.

Hirdetés

A lengyel People Can Fly csapat 2010 utáni tevékenysége nagyjából annyiban merült ki, hogy folyamatosan együtt dolgoztak az Epic Games embereivel, és a Gears of War epizódokban való segédkezés mellett összerakták a Bulletstormot, majd annak Remastered kiadását is. Ezek fényében elég meglepő új partnerük kiléte.

A Square Enix ugyanis ma bejelentette, hogy a People Can Fly szakembereivel karöltve fognak bele egy teljesen új, nagy költségvetésű játék fejlesztésébe, ami PC-re és konzolokra is megjelenik. Magáról a játékról egyelőre szinte semmit sem tudunk, de felmerültek olyan ötletek, amelyek szerint lehetséges, hogy egy Marvel címről van szó. A Square Enix ugyebár nemrég több játékra szóló együttműködést kötött a Marvellel, így nem tűnik lehetetlennek a felvetés.

A remek hír mellett némi szomorúságra ad okot az, hogy leszögezték, az idei E3-on nem lesz szó erről a játékról. Reméljük, azért a közeljövőben elszórnak legalább pár információmorzsát. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)