Hirdetés

Star Citizen - a fejlesztőknek nem kell a DirectX 12

|

A csapat a hivatalos fórumon jelentette be, hogy inkább egy másik API mellett teszik le a voksukat.

Hirdetés

Lassan, de biztosan épülget a grandiózus űrjáték, folyamatosan kerülnek be az új tartalmak, most pedig a játék technikai része is átalakul egy kicsit, ugyanis a srácok szeretnék lecserélni az eddig használt DirectX-et.

A játék fejlesztői már várták a DirectX 12 megjelenését, viszont most úgy döntöttek, hogy a DirectX 11 kikerül a Star Citizenből, helyét pedig a Khronos által készített Vulkan API veszi majd át.

Ali Brown, a játék grafikáért felelős vezetője úgy fogalmazott, hogy a Vulkan használatához nem muszáj átállniuk Windows 10-re, és sokkal logikusabban működik, mint a Microsoft API-ja. Emellett azt is kiemelte, hogy mivel a Star Citizen nem csak Windows operációs rendszerre fog megjelenni, sokkal könnyebb dolguk lesz így Linux-ra is fejleszteni.

Ez egyébként nem ez az első ilyen váltás a fejlesztésben, hisz korábban már átállt a játék a CryEngine-ről az Amazon Lumberyardra, de ez nyilvánvalóan nem volt olyan éles váltás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)