Hirdetés

Star Wars Battlefront 2 - a DICE több mélységet szeretne belevinni

|

Az első rész megjelenésekor a játékmenet egyszerűségét kritizálták a legtöbben, így a fejlesztők ezen szeretnének a leginkább javítani.

Hirdetés

Bár az első rész csak félig-meddig váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mi mégis rendkívül kíváncsian várjuk, hogyan építkezik majd a DICE fejlesztőcsapata az első részben megtanultakra a Star Wars Battlefront II-ben. Egy új interjúból most kiderült, hogy mely területen szeretnének a leginkább fejlődni.

A PlayStation Lifestyle nemrég interjút készített a Star Wars Battlefront II fejlesztőcspatának néhány tagjával és kiderült, hogy a srácok szerint leginkább a játék mélysége az, ami a leginkább hiányzott az első részből (és itt nem csak a történet hiányáról beszélünk).

Bernd Diemer, a DICE kreatív rendezője elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a játékosoknak legyen választási lehetősége és ki tudja kísérletezni a neki megfelelő stratégiát:

"Azzal tisztában voltunk, hogy az alapvető játékmechanizmusokat jól eltaláltuk, de egyből feltűnt, hogy vannak bizonyos dolgok, amiken javítani kellene és ezek közül leginkább a mélység a fontos. Szeretnénk, hogy a játékosnak legyen oka bent maradni egy játékban, kipróbálhasson többféle hőst, ilyesmi. Sokkal változatosabb lehet a csapatjáték, ha nem mindenki ugyanolyan és így a játékosoknak több oka van csapatba verődni és taktikázni."

Izgalmasan hangzik és mindenképpen szükség van valamire, amivel fel tudják dobni a meccseket. Ti mit gondoltok? Mi kéne ahhoz, hogy érdekesebb és változatosabb legyen a játék?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)