Hirdetés

Star Wars Battlefront 2 - jelentősen csökkent a hősök ára

|

A nagy felhördülés következtében a DICE pár órával azelőtt, hogy a Deluxe Edition előrendelői belevághatnak a játékba, változtatott rajta egy kicsit.

Hirdetés

A napokban olyan vihart kavart a Star Wars Battlefront II, hogy sikerült redditen egy rekordot beállítani: az EA a hősökhöz szükséges idő feloldásával kapcsolatos panaszra adott válasza minden idők legtöbbször leszavazott kommentje lett. 

Hirdetés

A DICE gyorsan megértette, hogy változtatni kell, ezért az éjszaka folyamán megjelent egy John Wasilczyk vezető producer által írt közlemény. Ebben egyrészt ecseteli, hogy mind a béta, mind a korai hozzáférés alatt figyelték a játékosbázist, és ennek megfelelően végeztek és végeznek folyamatosan folyamatosan módosításokat. A felhasználók kéréseinek eleget téve 75 százalékkal csökkentik a hősök árát, így Darth Vader és Luke Skywalker 15000, az Uralkodó, Chewbacca és Leia 10000, Iden Versio pedig 5000 kreditért lesz feloldható. Ennyi még annak is viszonylag hamar összegyűlik, aki nem tölt napokat a játék előtt.

Szerdán egy AMA-t tartanak majd Redditen, ennek keretében bármiről lehet kérdezni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)