Hirdetés

Star Wars Battlefront 2 - a kiterjesztett univerzumnak is nagy hatása volt a sztorira

|

A DICE és a Criterion munkatársai rengeteg új infót árultak el a készülő Star Wars Battlefront II kampányáról és a többjátékos mód újdonságairól.

Hirdetés

A Star Wars Battlefront II bejelentése után kiadott első információk alapján úgy tűnik, az EA azoknak is szeretne a kedvére tenni, akiknek annyira nem jött be a DICE 2015-ös lövöldéje. Egy új, a Eurogamernek adott interjúban erről és sok más érdekességről is meséltek a készítők.

A kampányért felelős Mark Thompson például elárulta, hogy ezúttal nem a Battlefield 1-ben látott epizodikus szerkezetet használják majd, hanem a Lucasfilm történetmesélési módszereit igyekeznek majd imitálni. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy a klasszikus, három felvonásos történeti struktúra jelenik majd meg a Star Wars Battlefront II kampányában, ami 30 év történéseit öleli majd fel. Viszont a főszereplő, Iden Versio mellett időnként hősöket is irányíthatunk majd, hiszen ez része a Battlefront hagyományainak.

Az Inferno Squad vezetőjéről azt is elárulták, hogy lesz egy harci droidja, akinek a tulajdonságait a saját játékstílusunkhoz igazíthatjuk majd. Iden megalkotására pedig nagy hatással volt az Alkony század című regény, amiben rengeteg olyan részletet megtudunk a rohamosztagosok életéről, amik a filmekben nem kerülnek szóba. De a kiterjesztett univerzumból nem csak itt merítettek, például a Star Wars Battlefront II első trailerében hallható Hírnök karakterét az egyik képregényből vették át, így magyarázzák meg, hogyan kaphatnak utasításokat a birodalmiak a már halott Császártól.

A multis mód kapcsán elárulta a Criterionnál dolgozó Mark Webster, hogy négy normál katonai karakterosztály lesz, amik jól kiegészítik egymást és megalapozzák a DICE játékaira jellemző csapatjátékot. Ez kiemelten fontos a hősök miatt is, hiszen a csapatjáték lesz a kulcsa, hogy normál katonaként ne legyünk ingyen fragek egy-egy híres karakternek. Végül ismét megerősítette az előző játékban a hősöket aktiváló pickupok eltűnését, illetve hogy ezeket egy erőforrás-rendszer váltja le a Star Wars Battlefornt II-ben. Így nem kell attól tartanunk, hogy csak akkor válhatunk mondjuk Kylo Renné, ha a megfelelő powerup spawnja körül ácsingózunk ahelyett, hogy belevetnénk magunkat a csatába.

Ennél egyébként sokkal több infót ígértek az EA Playen megrendezésre kerülő bemutatójukon, ami június 10-én rajtol el.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)