Hirdetés

Visszatérhet a Diablo II és a Warcraft III is?

|

A Blizzard egyik álláshirdetése ismét arra utal, hogy ha mást nem is, a multiplayer újraélesztését a Warcraft III és a Diablo II esetében is várhatjuk.

Hirdetés

Ugyan a rajongók folyamatosan várják a Blizzard klasszikusainak visszatérését, vagy felújítását, a Diablo esetében csak egy feldolgozást kaptunk, ahogy a StarCraft is csak egy kisebb ráncfelvarrást kapott. Ennek ellenére a stúdió álláshirdetése némi reményre adhat okot.

Hirdetés

Irvine-ban többek között vezető szoftvermérnököt is keresnek, akinek a szerverek és az online infrastruktúra fejlesztése lenne a feladata. A hirdetésben pedig közvetlenül hivatkoznak is korábbi klasszikusaikra. Mivel pont ugyanarról a szövegről van szó, mint amit 2015-ben is közzétettek, talán hatalmas újdonságokra nem érdemes számítani, de mindenképpen érdekes projektek várhatnak ránk.

"Lenyűgöző történetek. Intenízv multiplayer. Végtelen újrajátszhatóság. Tulajdonságok, amelyek a StarCraftot, a Warcraft III-at és a Diablo II-t koruk titánjaivá tették. Az operációs rendszerek, a hardverek és az online szolgáltatások fejlődése megnehezítette a játékélményt a hűséges rajongók és az elérni kívánt új generáció számára"

- áll a hirdetésben.

Ez alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a StarCraft Remastered-hez hasonlóan a Warcraft III és a nehezen felújítható Diablo II kapcsán is megoldja a cég, hogy modern keretek között, a Blizzard App rendszerén belül multizhassunk. Néhány újdonságra azért számíthatunk, hasonlóan a StarCraft Remastered-hez, ahol együtt játszhatnak többjátékos meccseket a régi és a felújított verzió tulajdonosai.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)