Hirdetés

Starfield - több szempontból is következő generációs játék lesz

|

Todd Howard mesélt egy kicsit a készülő játékról, és elég érdekes dolgokat mondott.

Hirdetés

Nem vagyunk elárasztva információkkal a Bethesda vadonatúj alkotása kapcsán, de nagyon úgy tűnik, hogy a srácok elég nagy dobásra készülnek a Starfielddel. Most a stúdió igazgatója árult el egy-két apróságot a projektről.

Hirdetés

Todd Howard nemrég a Eurogamernek nyilatkozott, és ugyan túl sok konkrétumot nem tudtunk meg, azért mondott néhány érdekességet. Megtudtuk például, hogy a játékmenet mellett hardver tekintetében is következő generációs alkotás lesz a Starfield, ugyanis a Bethesda valami olyasmin dolgozik, ami a jövőben érkező hardvereket is képes kezelni majd. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi generáció kimaradna.

Az biztos, hogy egyjátékos kaland lesz a Starfield, viszont Howard szerint egészen mást terveznek, mint amit megszokhattunk a csapattól. A stúdió már évek óta agyal ezen a játékon, tehát a jelek szerint tényleg valami nagy dologgal szeretnének előállni. Megemlített néhány új rendszert is, amelyek remekül beleilleszkednek majd a játékba, viszont az nem derült ki, hogy pontosan mikről is van szó. Mindenesetre elég ambiciózus projektnek tűnik, úgyhogy kíváncsian várjuk a további részleteket.

Ti mit gondoltok, milyen lesz a Starfield?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)