Hirdetés

A fejlesztők újra megpróbálják jobbá tenni a State of Decay 2-t

|

A srácok elmondása szerint a játék ezen változata képviseli majd az eddigi legmagasabb minőséget.

Hirdetés

Alapvetően nem lett borzalmas játék a State of Decay 2, de voltak olyan hibái, amelyek döcögőssé tették a játékmenetet. Az Undead Labs fejlesztői viszont nem hagyták annyiban a dolgot, és összeállítottak egy terjedelmes frissítést, ami a tervek szerint nagy mértékben jobbá teszi majd a játékélményt.

Hirdetés

Ez a State of Decay 2: Juggernaut Edition, ami a játék legfrissebb kiadása, de valójában egy óriási frissítésről van szó, ami többek között egy vadonatúj, bejárható területet, Providence Ridge-et hozza el, illetve bekerül még a nehéz közelharci fegyverek egy teljesen új kategóriája is, amelyek tökéletes használatához megfelelő tudás és időzítés kell majd. Az újdonságok mellett pedig tengernyi változással is készülnek a srácok.

Megújul például a játék látványvilága, javulnak a hangok, és még teljesen új játékbeli zenéket is kapunk. Frissül a játék kezelőfelülete, valamint az irányítása is, illetve a lehető legteljesebb élmény érdekében a pakk tartalmazni fogja a korábban megjelent Daybreak Packet, Independence Packet, valamint a Heartlandet.

A legjobb az egészben pedig az, hogy már alig néhány hetet kell várni a megjelenésre, ugyanis a Juggernaut Edition március 13-án debütál PC-n és Xbox One-on. Ráadásul most először Steamen is megvásárolható lesz a játék, és természetesen az Xbox Game Pass is tartalmazza majd az új csomagot. Sőt, akiknek már megvan, azok egy ingyenes frissítés formájában kapják meg az újdonságokat.

Szerintetek segíthet a játékon ez az új kiadás?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)