Hirdetés

State of Decay 2 megjelenés - megvan a dátum, olcsóbb lesz mint vártuk

|

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, mikor vághatunk bele a zombis kaladba, amiért - mint most kiderült - a vártnál alacsonyabb árat kell fizetnünk.

Hirdetés

A State of Decay 2 az év egyik legjobban várt zombis játéka, így kifezezetten örülünk annak, hogy már tavasszal befut a Microsoft 2018-as portfóliójának egyik fontos képviselője.

Hirdetés

A megjelenést egész pontosan május 22-re tűzte ki a kiadó, így a State of Decay 2-nek a Sony egyik nagyágyújával, a Detroit: Become Humannel kell ringbe szállnia, bár míg előbbi Xbox One mellett PC-n lesz játszható, utóbbi PS4-exkluzív. Az alapkiadást 30 dollárért, míg az Ultimate Editiont 50 dollárért kínálja a Microsoft.

A kiadó marketingvezetője, Aaron Greenberg elmondta, hogy hosszú távú terveik vannak a játékkal, és szeretnék, ha a lehető legtöbb játékos megtapasztalhatná, mit tud nyújtani egy mindenre kiterjedő zombis túlélőkaland, ezért is döntöttek úgy, hogy a szokásosnál olcsóbban kínálják a State of Decay 2-t.

Az Ultimate Editiont megvásárlók megkapják a State of Decay: Year One Survival Editiont, valamint a második részhez érkező Independence Pack és Daybreak Pack DLC-ket, illetve korábban nekikezdhetnek a játéknak is. A héten várhatóan bővebb infót is kapunk a játékról, úgyhogy ha nem akartok lemaradni, figyeljétek a GSO-t!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)