Hirdetés

Idén több játék jelenhet meg a Steamen, mint 2006 és 2014 között összesen

|

A Steam Direct bevezetése óta csak úgy ömlenek az új játékok a Valve áruházába, ami az áruházzal kapcsolatos statisztikákat is alapvetően borította fel.

Hirdetés

A Valve-nek rengeteg kritikával kellett eddig szembenéznie azzal kapcsolatban, hogy milyen játékokat enged az áruháza kínálatába. Ennek eredményeképpen született meg korábban a Greenlight rendszere, majd a közönségszavazásra épülő szisztéma kudarcával idén júniusban a Steam Direct. Ezzel pedig valóságos játékcunami ömlött ránk.

Hirdetés

Ezzel kapcsolatban egy, a digitális piacokkal foglalkozó elemző, Daniel Ahmad mutatott rá néhány elképesztő, bizonyos szempontból pedig ijesztő adatra. Csak a Steam Direct június közepi elindulása óta 1300 játék jelent meg a digitális áruházban, ami azt eredményezte, hogy már most, szeptemberben több játék rajtjának lehettünk tanúi a platformon, mint a 2015-ös év egészében. Ha pedig nem lassul le a játékmegjelenések üteme - márpedig erre semmi nem utal -, akkor a 2017-es naptári évben több játék kerülhet a Steamre, mint 2006 és 2014 között összesen.

Persze a Valve is tudja, hogy emiatt könnyedén elveszhet egy-egy érdekes játék a sok középszerű alkotás tengerében. Így látványosan próbálnak javítani a gamereknek az ő ízlésük alapján játékokat ajánló rendszeren, de persze ez a szisztéma sem menthet meg minden figyelmen kívül hagyott gyöngyszemet.

Szerintetek okoz komolyabb problémát a rengeteg játékmegjelenés?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)