Hirdetés

Steven Spielberg játéka - Rövid "ilyen lett volna" videó

|

A sikeres filmrendező harmadik játékipari próbálkozását jegelték. Reménykedjünk benne, hogy nem örökre!

Hirdetés

Magát a szomorú hírt  már pár héttel korábban megtudhattuk, de azt, hogy a sokat szidott "üzleti racionalizálás" nevében valójában mitől is fosztotta meg a játékosokat az EA vezetősége, annak szerintem kevesen néztek utána.

A játék LMNO kódnéven futott és az EA LA egy elkülönített kis csapata fejlesztette több mint három éven át, s ebbe a koncepció megalkotásának tervezési fázisát bele sem számítottuk. Spielberg aktívan felügyelte és tanácsaival támogatta a projektet. A legközvetlenebb kapcsolatban a vezető designer-rel, Doug Church-csel állt, aki az egykori - játékos és kritikus körökben egyaránt nagyon nagyra becsült - Looking Glass Studios egyik vezető tervezőjeként olyan klasszikusok fejlesztéséből vette ki a részét, mint az Ultima Underworld, a System Shock és a Thief. Ken Levine és Warren Spector is rendkívül elismerő szavakkal illették a munkáját. A Looking Glass Studios szégyenletes elkaszálása után Doug az Eidos-nál kötött ki, kevésbé maradandó címek (Tomb Raider folytatások) alkotásában segédkezni. Innen igazolt át Spielberg hívására az LMNO csapatába.

A rendkívül ambiciózus játék középpontjában az általunk alakított titkos ügynök és egy Eve nevű, alien-szerű női lény közötti kapcsolat állt. Eredetileg egy kooperatív kalandnak indult a fejlesztés, ahol a főszereplő és a sok ezer évvel későbbi jövőből származó női lény kormányzati ügynökök előli menekülését terelgettük volna. Ami igazán érdekes, hogy mindezt non-verbális (vagyis szavak nélküli, gesztikulációra, tárgyak manipulálására és mimikára alapozott) kommunikációval tervezték megvalósítani, s a játék mesterséges intelligenciája által irányított Eve a játékos, vagyis a mi döntéseinknek megfelelően alakította volna viselkedését. Az elsődleges cél mindezzel egy, a két szereplő közti erős érzelmi kötelék kialakítása volt. A prezentálás a szintén EA által kiadott Mirror's Edge parkour-szerű FPS-stílusában történt volna - talán a két cím megjelenítésbeli hasonlósága zavarta a kiadót. Ja igen, a játékidőt pedig nagyjából egy hosszabb filmével megegyezőre, olyan 3 órásra akarták belőni - cserébe eddig sosem tapasztalt újrajátszhatósági értéket adva az LMNO-nak. Aztán egyszer csak a fejéhez kapott az EA vezetősége és a projekt túlzottan ambiciózus, szokatlan, egyedi és nem utolsósorban drága mivoltából adódó üzleti kockázatosságra hivatkozva átmenetileg leállították a fejlesztést, majd megpróbálták átformálni egy (az egyik fejlesztő munkatárs szavaival élve) "Spielberg univerzumába helyezett, PS3-as Uncharted-szerű játékra". Azonban végül ezt a koncepciót is lefújták.

Ez az alig fél perces, minden bizonnyal renderelt kis videó került elő a napokban, ami az LMNO előbbiekben ecsetelt erényeit a rövidsége ellenére is nagyon érzékletesen szemlélteti, például a szavak nélküli kommunikációt. A tipikus spielbergi hangulat pedig nagyon átjön (főleg, hogy szégyenszemre én csak a minap láttam először a Kubrick munkáján alapuló A.I. - Mesterséges értelmet).

Akiket a lefújt LMNO projekt hátterének és történetének részletekbe menő elemzése is érdekel, azok erre fáradjanak. Nem értem, hogy miért nem karolja fel valaki a játékot, főleg Spielberg nevével a háttérben?

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)