Olyan hibátlanul sikerült a '80-as évek esszenciájának megidézése a Duffer fivéreknek a Stranger Thingsszel, hogy idén már a harmadik évadát tapossa a széria. Az új szezon debütálását azzal szerették volna még különlegesebbé tenni, hogy egy oldschool, arcade beat 'em uppal fejet hajtanak a régi idők pixeles csodái előtt, és egyúttal kiegészítik egy kísérőjátékkal a show-ban látottakat. Ezt furcsa módon egy olyan fejlesztőcsapattal képzelték el, amely leginkább mobiljátékokban szerzett tapasztalatot, közben pedig már dolgozik a The Dark Crystal: Age of Resistance animációs sorozatot kísérő videojátékon is, amely szintén a Netflixhez tartozik. A BonusXP stúdió komoly kihívást jelentő feladatot vállalt magára a Stranger Things 3: The Game-mel, mert egyszerre szeretett volna a rajongók kedvére tenni és megidézni gyermekkorunk játékgépes életérzését, de csak szórványosan övezte siker a próbálkozását. (Bár tesztünk és a mellékelt képek teljesen spoilermentesek, azt javasoljuk a rajongóknak, hogy csak az évad behabzsolása után ragadjanak kontrollert és/vagy billentyűzetet.)
Vissza a múltba
A kísérőjátékot egyetlen, pofonegyszerű koncepcióra húzták fel: a sorozat különböző képességekkel felruházott karaktereiből (összesen 12-ből) kettőt irányítva játszhatunk egyedül vagy éppen kooperatív módban, miközben folyamatosan, egy gombnyomásra váltogathatjuk az irányítandó figurákat. Mindegyiküknek van egy alap- és egy speciális támadása is, de míg előbbiből végtelen mennyiséget kioszthatunk, addig utóbbihoz energia szükségeltetik, az pedig könnyen elfogyhat. A csipet-csapat készségei széles skálán mozognak, így a teljesség igénye nélkül akad itt csúzlis robbantás, gúnyolódás (taunt) és felrobbanó játékrobot is, ami pedig tovább növeli az erejüket, azok a pályákon gyűjthető alapanyagokból craftolható ereklyék, mint amilyen a felpimpelt sütőkesztyű is.
A Stranger Things 3: The Game nem csinál belőle titkot, hogy könnyen megoldható feladványokkal, mindenhol elszórt - sokszor egy kaptafára készült - ellenféltípusokkal és szabadon bebarangolható területekkel kiegészítve kívánja megteremteni a széria atmoszféráját, de hiába köti le a játékmenet a felhasználóját ideig-óráig, és hiába passzol elméletben a pixelesített múltidézés a Stranger Things nosztalgiafaktorához, mégsem képes a megfelelő módon átadni az élményt. Ahhoz a helyenként parás, helyenként feelgood hangulathoz, ami az évadokat jellemzi, sokkal jobban passzolt volna a Telltale-féle képregényes körítés, mindazonáltal egyes pillanataiban így is képes rezonálni azokkal, akik örömmel mártóznak meg a retró esszenciájában.
Demogorgon? Demotiváció!
Úgy tűnik, mintha a játék végig keresné az identitását, amit tovább nehezít, hogy a kooperatívan is átélhető küzdelmek ellenére az összecsapások hamar repetitívvé válnak, az egyre jobban elhúzódó küldetéseknél felcsapja fejét a monotonitás, és könnyedén belekényelmesedhetünk abba, hogy a karakterek gyengeségei és erősségei miatt nagy részüket hanyagoljuk (ha csak a sztori nem kívánja másképp). Mégsem jelenthető ki az teljes bizonyossággal, hogy felesleges volt elkészíteni a Stranger Things 3: The Game-et, mivel vannak valóban a szívünkig hatoló nosztalgikus momentumai, egy, a sorozatért rajongó pajtás bevonásával pedig biztosan szórakoztató tud lenni pár óra erejéig, de az is bizonyos, hogy nem ez fog iskolapéldaként szerepelni a kísérőjátékoknál.
