Hirdetés

Subverse - majdnem kétmillió dollárt szedett össze a felnőtteknek szóló játék Kickstarteren

|

A Studio FOW legújabb alkotása olyan ütemben gyűjti a támogatókat, hogy még akár a legnagyobb Kickstarter sikereket is beérheti.

Hirdetés

A Studio FOW alapvetően egy animációs stúdió, ami már régóta foglalkozik ismert karaktereket szerepeltető felnőttfilmekkel, viszont most egy sokkal komolyabb fába vágták a fejszéjüket: egy teljes játékot szeretnének fejleszteni, amihez a Kickstarteren gyűjtenek pénzt. A kampány órákon belül véget ér, de elképesztő összeget sikerült összegyűjteni.

Hirdetés

A Subverse játékmenete alapvetően lövöldözős küldetésekre és körökre osztott szerepjátékos csatákra fog épülni, de értelemszerűen nem ez lesz a játék lényege: a történet során mindenféle dekoratív hölgyeket ismerhetünk majd meg a hajónk fedélzetén, ahol aztán közelebbi kapcsolatba is kerülhetünk velük, és ahogy a trailer is kiemeli, akár a kezüket is foghatjuk, meg minden. Gyakorlatilag a Mass Effect eltúlzott paródiájáról van szó, ennek megfelelően pedig a hivatalos előzetes is tartalmaz pár gúnyosabb utalást:

A projekt az eredeti, 130 ezer dolláros célját igazából egy-két nap alatt könnyedén elérte, viszont azóta töretlenül ível fölfelé a népszerűsége, és a cikk írásakor már majdnem 2 millió dollárnál tart a számláló, ami azt jelenti, hogy jelenleg a 22. legsikeresebb projekt a Kickstarter történetében és csak olyan játékok tudták megelőzni, mint a Kingdom Come: Deliverance vagy a Divinity: Original Sin 2.

Ha esetleg Ti is szeretnétek támogatni ezt a rendkívül szofisztikált műalkotást (mi semmiképpen ne fogunk ítélkezni), akkor nézzétek meg a hivatalos Kickstarter-oldalt, amin még pörög a kampány.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)