Hirdetés

Ilyen volt Super Mario Bros. 3 PC-s portja, ami létrehozta az id Software-t (videó)

|

A játéktörténelem egy érdekes darabját osztotta meg a nagyvilággal John Romero, ami az id Software alapításának napjaiba repít vissza minket.

Hirdetés

Rengeteg olyan apróság volt a játékvilág történetében, amik könnyen máshogy is alakulhattak volna, ezzel egészen átírva az iparág arculatát. A napokban pedig ezek közül mutatott meg egyet John Romero, az id Software egyik alapítója, aki megosztotta velünk a projektet, mely nélkül talán nem jött volna létre a Wolfensteint, a Doomot és a Quake-et jegyző stúdió.

Tegnap volt ugyanis a huszonötödik évfordulója az id első játékmegjelenésének, ami egy oldalnézetes platformer, a Commander Keen volt. Kevesen tudják azonban, hogy ez a projekt még a cég alapítása előtti időkben elkezdődött: 1990-ben a PC-k még jóval gyengébbek voltak, mint az otthoni konzolok vagy az árkád gépek, ezért az oldalnézetes játékokban nehéz volt megoldani, hogy a háttér a főszereplő mozgásával összhangban változzon. Ezt a problémát próbálta megoldani az ekkor még a Sandisknek dolgozó John Carmack és Tom Hall, aminek a végeredménye egy 72 óra alatt összedobott prototípus lett. Az id Software későbbi alapítói a Super Mario Bros. 3 egyik szintjét alkották újra, erről osztott meg egy videót most Romero, aki az első prototípust látva szállt be a háromnapos, éjszaka is tartó munkába.

A prototípussal egyébként felkeresték a Nintendót is, hátha sikerül meggyőzniük őket, hogy készíthessenek egy teljes PC-s portot, de a japán kiadó erről hallani sem akart. Az Apogee egyik alapítója, Scott Miller viszont mindenképp szeretett volna Romeróékkal dolgozni, így a csapat fogta a Mario-porthoz kitalált új technológiai megoldásokat, és elkészítette a Commander Keent, útjára indítva az id Software játéktörténeti jelentőségű karrierjét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)