Hirdetés

Syberia 3 - csak most tér vissza a klasszikus irányítás

|

Eddig vagy egy kontrollert, vagy a billentyűzetünket be kellett vetnünk a Syberia 3-ban, a számos panasz tárgyát képező irányítás kapcsán viszont most visszahoztak egy klasszikus megoldást a fejlesztők.

Hirdetés

A Syberia 3 a történet és a hangulat tekintetében ismét sokakat elvarázsolt a rajongók közül, de a technikai oldalon nem teljesített igazán jól a játék. Ezen javított egy keveset a Microïds csapata a legújabb frissítéssel, egész pontosan a PC-s változat egyik gyakori panaszát orvosolták.

Hirdetés

Egészen eddig az irányítás némileg máshogy működött, mint ahogy azt a műfaj hőskorában megszokhattuk, a billentyűzettel való sétálás pedig sokaknak a kelleténél jóval frusztrálóbbá tette az élményt. Tegnap viszont megjelent a Syberia 3 beszédesen elnevezett point-and-click módja, amiben kizárólag az egér segítségével terelgethetjük Kate-et. Hogy ez még jobban működjön, a kurzort is jobban láthatóvá tette a csapat - eddig a fehér háttereken elég nehéz volt kiszúrni. Végül az irányításhoz kapcsolódó vizuális utasításokkal kapcsolatos bugokat is kigyomlálták, így elméletileg a játéknak ezzel a részével már nem lesz gond. A PC-s patch hozott további hibajavításokat, is, ezekről itt olvashattok.

Közületek van, akit eddig az irányítás tántorított el a játék befejezésétől?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)