Hirdetés

Szavazz: mi a véleményed Peter Parker lecseréléséről a Spider-Man Remasteredben?

|

Az Insomniac Games csapata úgy döntött, a 2018-as Spider-Man játék felújított változatában lecserélik a főhős arcmodelljét, az internet pedig azonnal felrobban. De mit gondoltok minderről ti magatok?

Hirdetés

Tegnap este végre mozgás közben is láthattuk a Marvel's Spider-Man: Miles Morales: Ultimate Edition mellé hozzácsapott, PlayStation 5-ös Spider-Man Remasteredet mozgás közben, illetve megmutattak nekünk egy átvezető videót is a next-gen köntösbe öltöztetett játékból. Az utóbbi kisebb sokként hatott a rajongókra, ugyanis kiderült, a fejlesztők lecserélték Peter Parkert (mi sem vagyunk elájulva az ötlettől, sokunknak bejött a felnőttesebb civil Pók). 

A barátságos és közkedvelt Pókember teljesen új arcmodellt kapott a Spider-Man Remasteredben, és ahogy azt sejteni lehetett, ettől cseppet sem lett azonnal elmosva a játékosközösség. A hivatalos indoklás szerint azért kellett leváltani John Bubniakot, mert úgy gondolták, a karaktert megszólaltató Yuri Lowenthal arcmozgását jobban átadja Ben Jordan arca. 

Hirdetés

A Redditen egyébként kering már egy olyan kép, amin elvileg az eddigi összes fontosabb Pókember arcát gyúrták össze (itt van, Nicholas Hammond, aki a '70-es évek végén futott The Amazing Spider-Man sorozatban bújt pókszerkóba, Tobey Maguire, akit a Sam Raimi-féle trilógiában láthattunk, Reeve Carney, aki három éven át játszotta a főszerepet a Spider-Man: Turn Off the Dark című Broadway musicalben, Andrew Garfield, aki két filmben alakította a hálószövőt a 2010-es években, Tom Holland, az aktuális Pókember, illetve a korábban már említett John Bubniak). 

A végeredmény eléggé hasonlít az új videojátékos Peter Parkerre, mások szerint azonban a fejlesztők simán csak az MCU filmjeiben hálóhintázó Tom Hollandhez akarták hasonlatossá varázsolni a főhőst. 

Legyen bármi is az igazság, most már ezzel a Peterrel kell megbarátkoznunk. A nagy kérdés viszont az, hogy belőletek milyen érzelmeket váltott ki a cseres. Az alábbi szavazásban erről dönthettek, lent a kommentek között pedig természetesen jöhetnek a hosszabb, kifejtős vélemények is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)