Hirdetés

Szavazz: szerinted megéri váltani az OLED kijelzős Nintendo Switchre?

|

Az E3 után már temettünk a Switch Pro gondolatát, de a Nintendo most hirtelen bejelentett egy új konzolt. Viszont a nagy forradalom elmaradt. A döntés a tiéd.

Hirdetés

Az idei E3-on a Nintendo prezentációja világossá tette, hogy nem a távoli jövőbe kacsintgatnak, hanem igyekeznek a szegényesebb 2021-es évet tolni, amennyire lehet. Ez többünknek csalódást okozott a szerkesztőségben, hiszen sok (vagy hát annál több, mint amit láttunk) új címet vártunk, és egy Switch Pro konzolt is pletykálnak már a piacon jó ideje.

Már éppen el is temettük ezt a gondolatot (természetesen nem csak úgy siránkozva a sarokban, több racionális, üzleti érv is amellett szólt, hogy a Switch termékéletgörbéje még nyújtható), erre hirtelen előugrott a Nintendo, és egy átlagos kedd délutánon - ahogy ezt néha szokta - előrukkolt egy új Switch modellel, aminek egyetlen igazi újdonsága a kicsit nagyobb OLED képernyő.

Hirdetés

Hatalmas újítások tehát nincsenek, a pontos részletekről itt olvashattok a bejelentés kapcsán. Az idén ősszel érkező modell kapcsán mi így kicsit csalódottak vagyunk, de a szó persze a tiétek, szavazzatok, hogy látjátok az OLED kijelzős Switch forradalmát: érdemes ezért újítani? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)