Hirdetés

Szellemhajók járják már a Sea of Thieves vizeit

|

Befutott a Rare játékának legújabb frissítése, ami többek között rémisztő ellenfeleket is hozott.

Hirdetés

A Sea of Thieves ugyan nem igazán tartozik a legnépszerűbb videojátékok közé, azért a megjelenése óta elég szép kis rajongótábor verődött össze körülötte, és szerencsére a fejlesztők igyekeznek is frissen tartani a kalózos élményt. Most például ismét érkezett jó pár újdonság, és az önjelölt matrózoknak egy elég komoly fenyegetéssel kell szembenézniük a tengeren.

Hirdetés

A Haunted Shores tartalmi frissítés élesedésével együtt megjelentek a szellemhajók is a vizeken, amik aknákat hagynak maguk után, ágyúik pedig rémisztő lövedékeket köpnek ki magukból, szóval kifejezetten veszélyes lehet összeakadni egy-egy ilyen bárkával, hát még egy egész flottával. A történet szerint az ördögi Flameheart kapitány áll a dolog mögött, ám ha sikerül legyűrnünk a Burning Blade nevezetű zászlóshajót, menő loottal gazdagodhatunk.

Az újdonságok között még van egy vadonatúj voyage is, aminek keretén belül az újonnan érkezett szellemhajókra kell vadásznunk. Ez valószínűleg nem lesz egyszerű feladat, mivel ezek a szerkezetek bizony elég kegyetlenek harc közben, így még talán a legösszeszokottabb legénységnek is meggyűlhet velük a baja. Természetesen kisebb-nagyobb változtatások, friss kozmetikai cuccok, valamint petek is érkeztek, szóval ismét itt a remek alkalom, hogy visszanézzetek a játékba, ha mostanában esetleg hanyagoltátok volna azt.

Nektek tetszik az új frissítés?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)