Hirdetés

A gyermekpornográfiával gyanúsított videós ügyvédje szerint megsértették védence személyiségi jogait

|

Az ATV-nek azt nyilatkozta, a rendőrség nem mutathatta volna meg a lakást.

Hirdetés

Nem csak internetes körökben kavart nagy port az az ügy, melyben egy 18 éves, 125 ezer feliratkozóval rendelkező videóst azzal vádolnak, hogy egy 11 éves kislányt próbált vetkőzésre rábírni. Nem kellett sok, hogy kiderüljön, kiről van szó: az iRon Channel csatornán három nappal ezelőtt megjelent videót, melyben T. Áron arról beszél, hogy valójában csak be akarják sározni, már 381 ezren látták.

A rendőrség a házkutatásról közzétett egy felvételt, melyben látható a vádlott szobája, asztala, környezete is, ami alapjáraton megkönnyítette a beazonosítását. Ügyvédje, Helmeczy László az ATV Híradójának azt nyilatkozta, a rendőrség hibázott, amikor megmutatta a lakást.

Hirdetés

Helmeczy elmondta, hogy a felvétel februárban készült. A hatóság minden kérésére válaszoltak és átadták a kért számítástechnikai eszközöket. Azt határozottan tagadja, hogy T. Áront pornográf és pedofil tartalmak pénzért árulásával, megosztásával vádolnák. Úgy látja, a hatóság személyiségi jogokat sértett a videó közzétételével.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)