Meglehetősen baljósan kezdődött a keddi, 0. számozással ellátott Sziget nap. Éppen a hétfői Tankcsapda koncerten szerzett sebeimet nyaldostam, mikor megláttam az ablakon túl csepergő esőt. Hajjaj, nem túl jó jel, elvégre van odakint egy sátram, amit egy hatalmas földrakás mellé helyeztem el. Szerencsére az csupán pulcsinak és dezodornak a raktárát szolgálja, nem pedig alvásét; azt párnák közt teszem otthon, így csak attól kellett tartanom, hogy szegény holmijaim lettek sártenger áldozatai. A csepergő eső egy kicsit felerősödött később, majd hál' istennek abba is maradt: kisütött a nap, így szedelőzködhettünk a ZARE, azaz a „Zene a Rasszizmus Ellen" napjára.
Sophiaso-val kiérve nem tapasztaltunk változást: továbbra is tömeg, ordítozó idióta külföldiek és magyarok, üvöltő zene fogadott minket mindenütt. De ez jó, én legalábbis szeretem ezt a fílinget. Gyorsan körbe is jártuk a hátsó utakon található vásárt, mert bevallom őszintén, a Nagyszínpad felhozatala és programja nem hozott igazán lázba. Maga a rasszizmus elleni tüntető szándék lépten-nyomon érzékelhető a Szigeten, hiszen amit tudtak, kiplakátoltak különböző, erre a napra készített fotókkal, melyeken híres magyar személyiségek pózolnak, jelezve, hogy a faji megkülönböztetés rossz. Az ételkülönlegességek és egyéb mörcsöndájzok utcáján egyébiránt lángost kerestünk, azonban csak később döbbentünk rá, hogy tűt keresünk a szénakazalban. Sebaj, legalább találtunk frankó pólókat, és én speciel vettem magamnak egy szintén frankó Pac-Man-es táskát, amire már kb fél éve nyáladzom (oooh te kocka...). Ezután már nem bírtam tovább, kellett egy sör, így gyorsan a Kőkocsma felé vettük az irányt, mert szerintem ott szól a legjobb zene és közel is van a Nagyszínpadhoz, ráadásul csak néhány padon ugráló illuminált egyén van arrafelé, nem igazi tömeg. Miután megvolt a muníció, mentünk ennivalóért, mert hát éhesek is lettünk a nagy gyalogolás után. Mivel tavaly sikerült totál kihagynom a klasszikus dobozos kínai kaját, idén ez volt az első, amire befizettem. A szecsuáni finom, ha rizzsel kéri az ember, Sophiaso viszont panaszkodott az ő tésztás verziójára. Mondtam én, hogy „jajj, nagyok az elvárások", hiszen a Szigeten csak „elmegyeget" kaja van, az is drágán. Végül belekóstoltam az övébe is és konstatáltam, hogy bizony igaza van. Még jó, hogy én rizzsel kértem. Mondom, az finom volt, sőt mennyei, kár, hogy nem adtak pálcikát hozzá csak műanyag villát, pedig annyira „menők" lettünk volna...
Mindeközben Kispálék hakniztak a Nagyszínpadon, 3 számot nyomtak, akárcsak mindenki más. Őszintén szólva, nem tudom, hogy a közönségnek mennyire jött át ez a rasszizmus ellenesség. Az odáig oké, hogy percenként beordítja valaki, hogy „Fákk részizöm", meg hogy a „Rasszizmus rossz! Szeressük egymást olyannak, amilyenek vagyunk", de körülbelül semmi igazi hatást nem éreztem a mondatok mögött. Nem baj, azért mi bőszen egyetértettünk az elhangzottakkal. Ezután mentünk át a Világzenei Színpadhoz, ahol Miles from India néven léptek fel Miles Davis egykori kollégái. A fusion jazz névre keresztelt zene amúgy jó, a hangosítás miatt viszont nehezen tudtam élvezni az előadást (ez általában a Sziget alapvető baja, de hétfőn a Tankcsapdán kifejezetten jó volt. Meglepő, de pozitív előrelépés!). Elhallgattuk az előadást, azonban inkább úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk mind a két órát végighallgatni, így hát továbbálltunk. A Nagyszínpadon ekkor már nagyban dübörgött a Love Music Hate Racism nevű brit alakulat: ők aztán tényleg feltették a habot és a cseresznyét a tortára, még a gyertyákat is meggyújtották. Itt már Percenként hangzott a „FÁKK RÉSZIZIM", ráadásul együtt kántáltatták ugyanezt a közönséggel. Jó kis zenét nyomtak, de valahogy erőltetett volt az üzenet. Node sebaj, hiszen a Rage Against the Machine híres Killing in the Name című slágerét is elnyomták, ami bizony elválasztott a földtől már engem is.
A 0. nap alapvetően arra volt jó, hogy bejárjuk a sziget vásárolgatós felét; konstatáltuk, hogy vannak dolgok jó árban, de amúgy minden hihetetlenül drága. Ráadásul az megbocsáthatatlan, hogy nincs Jégermeiszter az italos standoknál. Mi lesz itt a Die Toten Hosen előadása alatt csütörtökön? Mindenesetre a Sziget hangulata a helyén van, rengeteg jókedvű ember, sok jó zene. De azért vártuk már a szerdát, amikor végre rendes együttesek is fellépnek. Számomra MA kezdődik az igazi Sziget.
Galéria: mint ahogy ígértük, készítettünk néhány előtte-utána képet. Nézzétek csak, hogy beteltek azok a vasárnap még üres padok!
