Hirdetés

SZIGET 2009: 5. nap

|

Hatvannyolcezer látogató, leírhatatlan és utánozhatatlan hangulat - nagyjából ennyi jellemezte a záró, ötödik Sziget-napot. Összegezzük gyorsan.

Hirdetés

Minden bizonnyal rekordokat döntöget a 2009-es Sziget Fesztivál, hiszen az előző évi, sőt, a még régebbre visszanyúló adatok tükrében is messze-messze túlszárnyalt minden elképzelést az idei programdömping – de erről majd bővebben Sophiaso és Mayer tollából olvashatunk.

Jófajta hétvégi Balaton-ejtőzésem megszakítván ültünk autóba a kora délutáni órákban, és indultunk fel a tikkasztó melegben az M7-esen Budapestre. Előtte azért kellőképp lehűtöttük magunkat a Balcsi hűs vízében (nagyjából 23-24 fokos lehetett), már csak azért is fontos volt, hogy az izzást és pörgést megfelelő fizikummal bírjuk majd az este folyamán, ami igencsak jónak és ütősnek ígérkezett.

S bizony az is volt: az Offspring hivatalos kezdése előtt értünk ki a helyszínre, előtte a kedves kis tömegen átverekedős procedúránkon estünk túl, de olyan jól, hogy a karszalagom majdnem leszakadt. Pedig azt művészet letépni, leerőlködni vagy akár levágni is.

Mit nekünk, nekik hivatalos kezdés, fent említett Offspring kicsit késett, ami persze most is bevált, mint feszültségpumpáló elem – ordítva, hörögve fogadta a nép a srácok színpadra lépését, s nem kisebb ovációval üdvözölték a mindmáig ütős, hamisítatlan stílusú muzsikát is.

Közben a Szeparéba visszasétálva találkoztam tévés kollégáimmal, na meg egy-két ismert arccal, jókat sztorizgattunk, s persze fél füllel még mindig Offspringre hangolva doboltuk a taktust a fémasztalokon. Ehhez hozzájött az, hogy elmaradhatatlan Facebook-függésem kitörésének teret adva megkaparintottam kollégám ájfonját, és kénytelen-kelletlen konnektáltam földijeimhez, tájékoztatva őket is eme nagyszerű hangulatot varázsoló bandáról, s persze a körítésről is. Sőt, egy hosszabb szünetben még a Farmville-chilipaprikáimat is sikerült leharvestelnem.

Na de vissza a Szigetre, bár oda sajnos már nem tudunk visszatérni, legalábbis idén nem, de legalább a mára már emlékeknek számító történések maradékát vesézzük tovább… Van még mit.

Tíz után valamivel izzítani kezdte a húrokat a már-már hisztérikusan várt Faith No More, a még hisztérikusabban skandáló tömeget egyszerűen nem tudták elnémítani vagy öt percig. Mondjuk az arányok nem igazán voltak egyenlőek, úgy három a hatvannyolcezerhez.

Mike Patton a legtutibb showman és frontember egyben, vitte az egész produkciót, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. A többi tag sem jelentéktelen figura, de az embert olyannyira lekötötte már-már magánakciózásnak számító dinamikus, néha rángógörcs-szerű csapkodásba áthajló produkciója, hogy az feledtette a már utolsó napra felgyülemlő tripla mennyiségű port, láb- és izzadtságszagot, és minden egyéb (amúgy elenyésző) negatívumot.

Volt itt cipőfűzőevés – igen, egy, a közönség soraiból feldobott cipőfűzőt gond nélkül elfogyasztott, annak rendje és módja szerint, aztán valami sikoltozó female által felküldött, majd fejjel leszerelt piros bugyi, amelyet nem sokkal utána színpadi látványkellékként felhasználva, securitys háton lovagolva mutatott be a közönségnek.

Minden ismert szám felcsendült, egyfajta bestofként definiálva a nagyjából két órás monstre felhozatalt, s azonnal rájöttünk arra, hogy a Nagyszínpadra csak és kizárólag hasonló kvalitású és horderejű produkciókat lenne szabad engedni. Ehhez a feladathoz fel kell nőni, több (tíz) éves rutin szükségeltetik, amit egy Lily Allen nem kifejezetten biztos, hogy tud teljesíteni, Fatboy Slimről nem is beszélve. Persze az ő műsoruk is megállja a helyét, más szinteken, más környezetben.

Egybevetve: jól sikeredett az utolsó, záró nap, sajnáljuk, hogy a délutáni koncerteket kihagytuk (kedves zenészismerősöm pont az imént áradozott a 15.00-kor startoló Disco Ensemble-ról), de mindegy, bízom abban, hogy a jövő évi, 2010-es eseménydömping ismét meghozza a várva várt sikert, s totálisan megfelel az elvárásoknak. Jól éreztük magunkat, köszönjük, fiúk-lányok!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)