Hirdetés

Tannenberg - konzolokra is megjelenik az FPS, amivel PC-n is alig játszanak

|

Nem aratott nagy sikert az első világháborús lövölde, de a Blackmill Games lát lehetőséget egy konzolos portban.

Hirdetés

Hosszú szünet után a játékosok ki voltak éhezve világháborús FPS-ekre, amit sok fejlesztő igyekezett kihasználni. Keveseknek sikerült.

Hirdetés

A Tannenberg 2017 novemberében jelent meg, és már akkor sem tett szert nagy népszerűségre. Most, áprilisban, két hónappal azután, hogy elhagyta a korai hozzáféréses fázist, egy kicsit megugrott a játékosszám. A SteamCharts adatai szerint volt, hogy 1139-en játszottak egyszerre, mely egyben abszolút csúcs is, de az elmúlt 24 órában csak 159 főnél tetőzött az egyidőben játszók száma. Ennek ellenére a Blackmill Games bejelentette, hogy a játék télen PlayStation 4-re és Xbox One-ra is kapható lesz.

Annyit kell tudni róla, hogy a németek és az oroszok a keleti fronton folytatott harcába csöppenünk, 1914. és 1918. között lezajlott ütközetekben próbálhatunk meg érvényesülni. Ahogy bármi új infó kiderül, szólni fogunk.

Rápróbáltok majd, esetleg próbáltátok korábban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)