Hirdetés

Tárhelykihasználásból leckézteti a Warframe a Call of Duty: Modern Warfare-t

|

Néhány frissítést követően a Digital Extremes játéka jóval kevesebb helyet foglal majd el a gépünk háttértárán.

Hirdetés

Az évek során nemcsak szebbek és grandiózusabbak lettek a videojátékok, hanem a helyigényük is alaposan megnőtt, így gyakori, hogy egy-egy telepítés előtt el kell végeznünk egy nagytakarítást a merevlemezen vagy az SSD-n. (Az utóbbi időben leginkább a Call of Duty: Modern Warfare vált hírhedté emiatt.) Egy folyamatosan frissülő online cím esetében pedig még durvább lehet a helyzet, hiszen a patchek érkezésével általában egyre csak nő a játék mérete, és ez egy idő után kellemetlenségekhez is vezethet.

Hirdetés

Nagyjából ez történt a Warframe-mel is, ugyanis egy hivatalos bejegyzésből kiderült, hogy annyi tartalom van a játékban, hogy néhányan már nem tudják a kisebb tárhelyű SSD-kre feltelepíteni azt, így a lassabb HDD-ket kénytelenek használni. Szerencsére a Digital Extremes talált egy új technológiát, amivel kisebbé és gyorsabbá tehetik a Warframe-et, viszont ebből kifolyólag lesznek olyan remasterelt elemek, amelyeket újból le kell majd tölteniük a játékosoknak.

A The Great Ensmallening névre keresztelt terv összesen három patchből áll majd, és miután megérkezett az összes, jó eséllyel legalább 15 GB-tal kevesebb helyet foglal majd a játék. Ezt egyebek mellett a textúrákat érintő, Oodle Texture nevű technológiával érik majd el, aminek köszönhetően nagyjából felére csökken a fájlok mérete, miközben szinte semennyit sem változik a játékbeli grafika. Először a Lightmapeket fogják megváltoztatni a srácok, és már jövő héten érkezik is az első frissítés PC-re, ami ugyan 6,5 GB-os lesz, viszont cserébe 6,6 GB-tal csökkenti a játék méretét. Ráadásul a csapat szerint más platformokon is hasonló fejlődés történik majd.

Egyébként  érdemes meglesni a stúdió posztját, ugyanis kiderül belőle, hogy mennyit változnak bizonyos helyek, és úgy tűnik, hogy tényleg csak elhanyagolható mértékben érinti a grafikát ez a megújulás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)