Hirdetés

Teljesen átalakul a Skull & Bones, csak jövőre mutatják be

|

Aki azt várta, hogy esetleg a mai Ubisoft Forward keretében szó esik a régóta készülő kalózos játékról, csalódni fog.

Hirdetés

A 2017-es Electronic Entertainment Expo, avagy E3 keretében jelentette be a Ubisoft a Skull & Bonest, ami az akkori tervek szerint egy az Assassin's Creed IV: Black Flagben látott hajózásra épülő, multiplayer fókuszú kalózos játék lett volna, melyben egymás hajóit szedhettük volna szét válogatott módokon. Aztán tologatták, tologatták, közben pedig kijött és milliókat csábított el a Sea of Thieves, ami láttán a Ubisoft Singapore csapata végképp úgy érezhette, hogy az, amit akkor kitaláltak, kevés lesz a sikerhez.

Hirdetés

Mivel régen nem hallottunk már róla semmit, és a pénzügyi tervekben is csak a halogatásáról esett szó, sejthető volt, hogy elölről kezdték a Skull & Bones fejlesztését. Egy ma közzétett blogposzttal ezt a csapat meg is erősítette: már teljes erővel az új koncepció alapján formálódik a játék, és a tervek szerint éveken át fogják bővíteni, frissíteni; ez mondjuk a legtöbb Ubisoft játékról elmondható.

A sok halogatásnak a hivatalos közlemény alapján nyilván az az oka, hogy dőltek az ötletek, melyek megvalósításához egyre több idő kellett, és belátták, a lehető legjobb élményt csak úgy tudják garantálni, ha ülnek még felette. 

Egyelőre - okosan - semmit nem ígértek a megjelenés kapcsán, majd jön, ha kész lesz, és majd megnézhetjük, ha már úgy áll. Addig marad a türelmes várakozás, de jó tudni, hogy nem kaszálták el teljesen a projektet. A mai Ubisoft Forwardot ugyanakkor teljes mértékben kihagyja.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)