Hirdetés

Hawken - megérkezett a Technician

|

Megjelent a Hawken legújabb frissítése, ami nem csak hibajavításokat hoz, hanem új pályákat és egy vadonatúj kasztot is. Tettünk vele egy próbát.

Hirdetés

Az ingyenesen játszható béta Hawken április közepén új patchet kapott, melyben behozták az első olyan mechet, melyet azok is nyugodtan kipróbálhatnak, akik nem rendelkeznek félisteni reflexekkel, már ami a fejlövéseket illeti.

2-1B orvosdroid

A Technician tulajdonképpen egy gyógyító könnyű mech, melynek az elsődleges feladata az, hogy támogassa a csapattársait. Ez azonban csak a felszín, ennél jóval több rejtőzik a kopottas külső alatt.

Az első néhány szinten még a támogató szerep a legbiztonságosabb. Nincs más dolgunk, mint megbújni hátul a fedezékben és a visszavonuló csapattársakat meggyógyítani. Minél nagyobb a szövetségesünk sérülése, annál több tapasztalati pontot kapunk a javításért, ráadásul még saját magunkat is gyógyítjuk. Mondanom sem kell, hogy ez milyen előnyös harc közben, csak arra kell ügyelnünk, hogy elég közel legyünk a csapattársunkhoz, harc közben kicsit az ő fejével is gondolkodnunk kell.

A gyógyítás mellett van még egy nagyszerű képessége, az elsődleges fegyvere olyan debuffot (három rétegben vegyi anyagot fecskendez az ellenség páncéljára, melytől rövid ideig mindenki többet sebez bele) rak az ellenfelekre, mely minden csapattársnak hasznos lehet. A slusszpoén az az egészben, hogy a gyógyítást és az elsődleges támadást akár egyszerre is adagolhatjuk, csak a hőtermelésünkre kell odafigyelni. A Technician rendelkezik még egy további igencsak hasznos kiegészítővel, az Amplification egységgel. Ezt bekapcsolva rövid időre drasztikusan megnövelhetjük a hatékonyságunkat.



Vámpír a harcmezőn

Az első néhány szintet érdemes támogató szerepkörben letudni, de aztán a vállalkozó szellemű mech pilóták átkapcsolhatnak vámpír üzemmódra. A középső egérgomb lenyomásával az elsődleges fegyverünk romboló üzemmódba vált, melynek annyi a lényege, hogy javítás helyett lebontjuk az ellenfelek páncélzatát (és persze közben mi magunk gyógyulunk). Egy az egy ellen közelharcban nagyon durva ellenfél egy Technician, főként egy tapasztalt pilóta kezében.

Csapatjátékban persze ezt nem nagyon nézik jó szemmel a többiek, mivel néhány játékos meg van győződve arról, hogy csak és kizárólag azért választottam a Technician-t, hogy az ő személyi javítódrónja legyek. A többség azonban rendkívül hálás azért, ha segítek nekik életben maradni, kár hogy ezzel első számú célpontnak jelöltem ki magam, hiszen alapszabály minden játékban, hogy először a gyógyítókat vonjuk ki a forgalomból. Aki hatékonyabb szeretne lenni, annak lehetősége lesz lecserélni a fegyverét egy Hawkins – RPR ikerágyúra, amivel sokkal nagyobb sebzést kioszthatunk. Presztízs fegyvere egyelőre nincs még, a tervezők éppen azon agyalnak, hogy milyen szépséggel lássák el a lépegetőt, hogy ne legyen túlzottan erős.


A régi-új térképek – Front Line és Facility

A két legutolsó patchben a Hawken egyik legnagyobb hiányosságát pótolták, nevezetesen azt, hogy nagyon kevés pályán harcolhatunk. Ez a két új helyszín minden igényt kielégít, ügyesen ötvözik a nyílt tereket a zegzugos sikátorokkal és a városi környezetet a sivatagi sziklaképződményekkel. A fejlesztők ígéretükhöz híven rendszeresen frissítik a játékot, erre jó példa az utóbbi két hónap, amikor is ennyi tartalmat kaptunk teljesen ingyen. Bevezették az új acsi rendszert, mely szinte minden megmozdulásunkért virtuálisan hátba vereget. A rengeteg Hawken érme mellé most először lesz lehetőségünk Meteor pontokat nyerni (ezt eddig csak pénzért kaphattuk meg). Mindössze 400 pont a jutalom, ez sokra nem lesz elég, de egy közepes festés kijön belőle. Sokat javítottak a játékegyensúlyon is, kicsivel megnövelték a páncélzatot a mecheken, így nem halunk meg olyan gyorsan.



A Technician alkalmazásával kicsit megváltozott a játék egészének a tempója. A patch előtt nem igazán volt jellemző az, hogy a csapatok bevackolták volna magukat egy-egy jól védhető kuckóba. Sokkal merészebbek voltak a támadások, kevesebbet taktikáztak. Most azonban a gyógyítók a biztos hátországból tartják életben a csapattagokat, szemből nekirohanni egy olyan dps-nek akit a háttérből ketten is gyógyítanak elég nagy ostobaság. Sokkal inkább jellemző a meglepetésszerű támadás oldalról vagy hátulról. Ez a változtatás azonban egyáltalán nem vált a játék hátrányára, sőt.

Szokták volt mondani, hogy egy játék akkor igazán sikeres, ha képes időről-időre megújulni. A Hawken jó irányba mozdult el, így kell fenntartani a játékosok érdeklődését. Még mindig ez az egyik legszebb és legjátszhatóbb, ingyenesen (persze legálisan) letölthető játék a piacon. Az augusztusi megjelenésre elég nagy az esély, de így hogy minden nap játszhatunk a bétával, nem olyan nagy tragédia, ha csúszik néhány hónapot. A lényeg az, hogy folyamatosan adjanak ki hasonló tartalmú frissítéseket.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)