Hirdetés

Csak jövőre érkezik a The Banner Saga 2

|

Eredetileg 2015 végére ígérték nekünk a The Banner Saga 2-t, de a kiadó elárulta, hogy valamivel többet kell várnunk a folytatásra. A Versus Evil nem titkolózott, és az okokat is elárulta.

Hirdetés

A Stoic vikinges kalandja, a The Banner Saga sokakat levett a lábáról, így elég népes tábor várná a gyönyörű, körökre osztott stratégia tavaly bejelentett folytatását. A kiadó az utóbbi időszakban nem volt éppen beszédes azzal kapcsolatban, tudják-e tartani az idei év végére kijelölt megjelenési dátumot, egészen mostanáig.

A Versus Evil nem csupán annyit árult el, hogy 2016 első negyedévére kellett csúsztatniuk a folytatást, hanem az okokról is beszélt. Elmondásuk szerint a Stoic egyszerre dolgozik a második játékon, amit különböző kiállításokon már ki lehetett próbálni, és az első rész PlayStation 4-es változatán is, amihez újfajta irányítás is készül, így a fejlesztők várakozásai szerint többet tudnak majd nyújtani egy egyszerű portnál. Erre a konzolos tapasztalatra egyébként szükség is lesz, hiszen a második rész sem csak PC-re érkezik majd.

A kiadó továbbá azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy a The Banner Sagából készülő társasjáték viszont egyáltalán nem rabolja a Stoic idejét, hiszen azt egy különálló cég, a MegaCon fejleszti. A The Banner Saga 2-t egyébként azért is lesz érdemes beszereznie azoknak, akik végigjátszották az első részt, mert az ott meghozott döntéseink hatással lesznek az új játék eseményeire, és feltételezhetően a tervben lévő harmadik epizódra is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)