Hirdetés

The Banner Saga 2 teszt - viking körökben

|

A jelenlegi generációs konzolokra is megérkezett a Stoic körökre osztott stratégiai szerepjátékra, a vikinges The Banner Saga 2. Lássuk, hogyan sikerültek az új változatok.

Hirdetés

Szerencsére a The Banner Saga 2 konzolos átiratára már nem kellett két teljes évet várnunk, ezt az időt éppen elég volt az első rész alkalmával kiböjtölni. Ezúttal csak pár hónapnyi különbséggel érkezett meg a PC-s és az asztali konzolos verzió, melyek között érdemi különbséget most sem lehet felfedezni, továbbra is csak hálásak lehetünk azért, hogy a Stoic Games gondolt az Xbox One- és PlayStation-tulajdonosokra, és nekik sem kell kimaradniuk a klán történetének folytatásából.

Kezdjük az elején

A napokban megkérdezte tőlem mazur, hogy érdemes-e bepótolni az első részt, vagy az ember nyugodtan csapjon bele egyből a The Banner Saga 2-be. Erre teljesen egyértelmű a válasz: ha egyből a második kalanddal indítunk, akkor csak kapkodhatjuk a fejünket, és nem igazán értjük, mi a búbánat történik ebben a káosz szélére sodródott világban. A skandináv mondakör elemeiből okosan építkező történet alapjai az első The Banner Saga játékban vannak lerakva; a második rész elején meghozandó döntés súlytalanná válik, ha nem ismerjük régebbről a szereplőket. Ráadásul importálni is lehet korábbi mentésünket, a már meghozott összes apró döntéssel együtt. Az emberek és óriási varl társaik szövetsége (akikhez most egy új faj is csatlakozik), a világ elpusztítására készülő, megszámlálhatatlan hullámban érkező dredge-hordák elöli menekülés, a többé nem mozduló Nap és a tucatnyi szereplő egyszerre túl sok információ lesz megfelelő előképzettség nélkül.

Erőltetett menet

Ha azonban már túl van az ember az első epizódon, akkor gond nélkül fel lehet venni a fonalat a The Banner Saga 2-ben. Klánunk továbbra is hónapokon át menetel majd, útja során pedig csekély erőforrásaiból kell gazdálkodnia a karavánnak úgy, hogy lehetőleg senki vagy legalábbis csak kevesen hulljanak el. Az út alatt szinte perceként kell olyan döntéseket meghoznunk, amelyek hatására nemcsak a kompánia általános morálja, hanem embereink létszáma is megnőhet, vagy akár drasztikusan meg is csappanhat. Ha felderítőink például íncsiklandozó bogyókat találnak az erdőben, akkor lehetséges, hogy rohamosan fogyatkozó készleteinket bővíthetjük velük, de akár mérgezett is lehet az elemózsia, ez pedig rengeteg ember halálához vezethet. A hitszegés szele körüllengi a menetoszlopot, sosem tudhatjuk, ki árul el minket a sorsdöntő pillanatban. A már említett élelmiszerkészletet (amely a baktatással töltött napok során egyre jobban fogy) a hírnévpontokból vásárolva tölthetjük fel. Ugyanez lesz fizetőeszközünk tárgyak vásárlásakor és harcosaink fejlesztését is ebből oldjuk meg, több hírnévre pedig győztes csaták után tehetünk szert.

A jó fejszét is élezni kell

A körökre osztott harcrendszer ismét hibátlanul sikerült, sőt talán most még gördülékenyebben megy. Hamar megtanuljuk az életerőpontok és a páncélzat fontosságát, az egyes egységek támadási korlátait és különleges képességeit is, ebben sokat segít a táborunkban helyet kapott gyakorlósátor. Jó lenne azonban, ha a vesztésre álló csatákat menet közben is újrakezdhetnénk, illetve egy manuális mentési rendszerért is nagyon hálás lettem volna. Ezeket a hiányosságokat már az első epizódnak is többen felrótták, a Stoic Games pedig a jelek szerint nem igazán akar változtatni saját receptjén. Ha mással nem is, azért a már kellemetlen hosszúságúvá nyúló töltési idővel illene valamit kezdeniük.

A konzolos játékosok egy-egy ajándéktárgyon kívül más extra tartalomra ne számítsanak, de ez talán nem is olyan nagy probléma, inkább a két rész óta fennálló hibákat kellene egy cseppet polírozni. Ugyanakkor ezekkel együtt is maradandó élményt jelent a klán vezetőjeként küzdeni a sötétség seregei ellen.

The Banner Saga 2 konzol
Nem Ragnar Lothbrok az egyetlen szerethető viking.
Ami tetszett
  • Döntéseinknek tényleg súlya van
  • Részletesen kidolgozott világ
  • Remek harcrendszer
Ami nem tetszett
  • Az eddigi hibák most sem javultak
  • Rengeteget tölt
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)