A vad északi népek leszármazottja vagyok, egy viking ivadék. Most, hogy elmeséltem életem történetét, azért elárulom, miért következtetek erre: robusztus az alkatom, vörösen ragyog a szakállam, ha hagyom elburjánzani az arcomon, és legszívesebben a sarki fűszereshez is egy teljes harci díszben pompázó hajóhaddal mennék le. Ezek a tulajdonságok egyértelművé teszik számomra kilétemet, és a The Banner Saga nyelvezete is úgy simogatja a fülemet, mint anno gyermekkoromban édesanyám dúdoló hangja, miközben próbált elaltatni az esti büfiztetés után.
Erika viking
Egy álló évtizede hajtogattam, hogy egy vérbeli vikinges játéktól visszafelé forogna a Föld. Aztán 2014 hajnalán végre megjelent a BioWare egykori fejlesztőinek sajátos stratégiai szerepjátéka, amely a skandináv mondákra támaszkodva párás leheletű harcosok szekercecsattogós meséjét suttogta a fülünkbe. Maga a világ nagyon, ellenben a körökre osztott harcrendszer sajnos soha sem érdekelt, ezért akkor ezt botor módon passzoltam, de beleszaladva a második részbe, már látom, hogy hiba volt.
A rege közvetlenül az első felvonás megrendítő eseményei után folytatódik, szóval aki nem játszott az előzménnyel, az rögtön az induláskor szembesül egy komoly választással, amit - drámaiságát tekintve - jobb lett volna inkább a debütáló epizód végén meghozni. Ezt mindenképpen szem előtt tartva azt ajánlom, hogy ha még nem tetted, akkor kezdd az elejéről, járd végig a horda útját, és utána kanyarodj rá erre a kalandra. Már csak azért is, mert a mentéseket lehet importálni, így nem egy instant kitaposott ösvényen mész tovább, hanem az eddigi döntéseid súlyát cipelve, melyre újabb terhek fognak rakódni.
Morgó marconák masírozása
A három fejezetre feldarabolt história nem változtat az elején bemutatott stíluson, minden markánsabb elem jelen lesz a folytatásban is, de ahogy a 2016/05-ös GameStar magazinban megjelent interjúban olvashattátok, a készítők számos fronton gyurmáztak, csiszoltak, és élménydúsabbá tették a vikingek kálváriáját. Én ezt leginkább az ütközetek során tapasztaltam. Nem hagyhattam a megkezdett történet hátsóját csak úgy a szélben lengedezni, ezért az elődben is kénytelen voltam pár pofont kiosztani, így már bizton állíthatom, hogy sokkal kiélezettebbek és változatosabbak lettek a csetepaték. Új ellenlábasaink karakterei rafinált képességekkel felvértezve bármikor meglephetnek minket egy váratlan húzással, és a fejben felépített tervünk máris megy a fazékba a karalábé mellé, mi meg szedegethetjük össze a még talpon lévő bakáink szétzilált lelkesedését. De nemcsak a perpatvarok alatt kell figyelnünk a morált, hanem ott kell lennünk fejben is, miközben szandáltalpkopásig menekülünk a vérszomjas, szoborszerű dredge-hordák elől.
Ismét remekül belőtték a készítők azt a lelki nyomást, ami néha egy vezetőre nehezedik: a csapaton belüli állandó ármánykodások és széthúzások az egyes döntéseink után. Ezért ügyesen kell beosztanunk erőinket és készleteinket, nehogy a fáradtság és a hosszú út viszontagságai demoralizálják csapatunkat. Mint felelős vezér, elengedhetetlennek éreztem azt, hogy ne csak felszínesen végigvándoroljak a térképen, mert hangulatát tekintve egyszerűen lehengerlő a TBS2. A gyönyörűen megfestett tájak, a zenei betétek, a viccesen megírt narratívák és dialógusok mind belehajszoltak abba, hogy még többet tudjak meg erről az északi világról. Szerencsénkre a történetírók nem fukarkodtak a betűkkel, hiszen annyi információval és háttértörténettel látták el ennek a fiktív skandináv történelemkönyvnek a lapjait, hogy szinte egy vaskosabb interaktív képregényben érezhetjük magunkat, melynek máris szeretnénk a harmadik, befejező részét lapozgatni. És ez az egyetlen dolog nagyon fáj: várni kell rá, ki tudja, hogy mennyit?
