Hirdetés

The Council - Episode 5: Checkmate teszt - ördögi játszma

|

Lezárult a Big Bad Wolf szerepjátékos elemekkel megbolondított, narratívára épülő kalandjátéka, azonban az utolsó felvonás elkapkodottnak érződik és rossz szájízt hagy maga után.

Hirdetés

Előbb-utóbb minden történetnek véget kell érnie. Jobb esetben elvarrják az összes szálat, de ha kedvezőtlen a bolygók állása, akár félbe is szakadhat váratlanul, hogy aztán sose ismerjük meg a befejezést, amit alkotói megálmodtak. Az epizódokra szabdalt The Councilra az imént vázolt forgatókönyvek szerencsésebbike vonatkozik, azaz kilenc hónappal a rajtot követően teljessé vált az évad, de hazudnék, ha azt állítanám, nem maradt bennem hiányérzet.

Hirdetés

Ki mattol kit?

Annak, aki mostanáig kitartott, és nem morzsolódott le útközben, bizonyára sikerült napirendre térnie a negyedik epizód hajmeresztő revelációja felett, amelynek következtében megváltoztak a játékszabályok, Louisnak pedig újra kellett gondolnia céljait, és átértékelnie mindazt, amit korábban a világ működéséről tudott vagy tudni vélt. Frissen szerzett telepatikus képessége hasznos, de korántsem megkerülhetetlen a játék sava-borsát adó, időkorlátos szópárbajok során. Noha csábított a lehetőség, hogy beleolvassak házigazdám és illusztris vendégei gondolataiba, végül beértem hősünk kipróbált eszköztárával, mert így is el tudtam érni céljaimat, közben pedig a kihívás mértéke jottányit sem csorbult.

A Checkmate cselekménye több, egymástól jól elkülöníthető szakaszra osztható. Először is támogatókat kell szereznünk annak az oldalnak, amelyikhez csatlakoztunk, mégpedig oly módon, hogy egyenként meggyőzzük és átállítjuk az ellentábor tagjait. Így bebiztosítva a voksolás kimenetelét akár hátra is dőlhetnénk a jól végzett munka tudatában, ám a konferencia egy ponton kilép a politika keretei közül, hogy régi sérelmeknek adjon teret. Louis szélviharba keveredett falevélként sodródik az eseményekkel, ide-oda csapódva, mígnem sokadjára választás elé állítják. Innen pedig már csupán karnyújtásnyira a finálé, amely korábbi döntéseinkkel összhangban többféleképpen alakulhat. Az ifjú de Richet számára négy lehetséges sorsot írtak, de a díszes társaság életben maradt tagjairól sem feledkeztek meg.

Mielőtt azonban megismerhetnénk a végkifejletet, meg kell oldanunk két feladványt a könnyebbik fajtából; az elsőben a közöttük lévő, mostanra feltehetőleg kiismert viszonyrendszer alapján kell csoportosítanunk a szereplőket, a másodikban pedig az egyik kulcsfontosságú karakter emléktöredékei várnak arra, hogy valaki sorba rendezze őket.

Kár is tagadnom, csalódtam a The Council fináléjában. Az utolsó felvonás olyan benyomást kelt, mint amikor a festő kifut a vászonból, a szobrász az agyagból, a fényképész a filmtekercsből. A folyamatos időhúzásból fakadó kényszerű tempóváltás eredményeként a lezárás elsietettnek hat, és csak ront a helyzeten, hogy alig másfél órát szánt erre a csapat. Pedig abban reménykedtem, hogy azért csúsztatták novemberről decemberre a megjelenést, mert sok tartalommal és nagy csinnadrattával szeretnének búcsúzni, de most már biztos, hogy a dobozos kiadást kellett bevárniuk.

Hamar munka sosem jó

Még akkor sem sikerült felnőnie elvárásaimhoz a Big Bad Wolfnak, ha egyben szemlélem a teljes évadot. Ígéretes kezdés után hullámzó minőségű epizódok váltották egymást, és kimondottan elkeserítő, hogy épp a fináléra érték el a mélypontot. Ámde (mindig van egy de) senki sem veheti el tőlük az érdemet, hogy valódi pionírként mutatják az utat a műfajjal kacérkodó fejlesztők számára, akik példát vehetnének róluk a tekintetben, hogyan lehet megújítani a kalandjátékokat.

Annyit tennék még hozzá, hogy játékostársaimmal egyetemben hálás lennék, ha a tartalom véglegesítését követően kigyomlálnák a glitcheket és a bugokat, és szánnának még figyelmet az optimalizálásra, mielőtt belevágnak soron következő projektjükbe. Mert ennyit igazán megérdemlünk.

The Council - Episode 5: Checkmate
Tökéletlen, de újszerűsége miatt kipróbálásra érdemes.
Ami tetszett
  • Kiválóan integrált szerepjátékelemek
  • Szópárbajok
  • Több lehetséges befejezés
Ami nem tetszett
  • A legrövidebb epizód
  • Futtában elvarrt cselekményszálak
  • Említettem már a technikai gondokat?
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)