Hirdetés

The Crew előzetes - a világ legnagyobb játszótere

|

A The Crew új előzetest kapott. Mi meg nagy játszóteret. Az élet alapvetően szép.

Hirdetés

Ha eddig nem szerettél volna bekerülni a The Crew bétájának jövő héten induló második körébe, a Ubisoft gondoskodott róla, hogy ez megváltozzon. Összeszedték nekünk egy új trailerben, hogy milyen is lesz az Egyesült Államok alapján elképzelt pálya, és milyen kihívásokban vehetünk részt az útjain (és azokról letérve).

A világ legnagyobb játszoterének hívott 1900 négyzetmérföldes térkép öt régióra lesz felosztva, ahol az USA 12 nagyobb városának játékbeli verziója lesz jelen. Emellett xp-t kaphatunk minden felfedezett látványosságért, de aki igazán nyitott szemmel jár, az autóroncsokat is megtalálhat, amiket újjávarázsolva egzotikus darabokkal bővítheti járműparkját.

A missziókat illetően nem lehet nagy panasz a változatosságra, ezekből hétféle várja majd, hogy akár négyfős csapatunkkal együtt legyűrjük őket. Két fajtában hasonló lesz a feladatunk, azaz egy adott pontra kell adott idő elérnünk: míg a Go To-ban egy megadott útvonalat kell követnünk, addig az Outrun típusban magunknak kell megkeresnünk az optimális utat a checkpontok között, így szerezve még több időt.

A Collect missziók során adott mennyiséget kell összegyűjteni egy területen elszórt tárgyból, szintén időre. Mozgó célpontokkal is lesz dolgunk: a Follow módban közel kell maradnunk egy másik járműhöz, míg a Takedown küldetésekben ki kell ütnünk a kijelölt célpontot. A Getaway keretében játszadozhatunk a helyi rendőrséggel is, mielőtt leráznánk őket. Végül pedig ott van az örök klasszikus Race mód, ahol a nyolcfős mezőnyből kell először áthaladnunk a célvonalon.

 

Ezek mellett viszont lesznek Skill Challegne névre hallgató kihívások is. Ezek a beszédes Climb, Escape, Follow (ideális ív követése), Jump, Slalom nevekre hallgatnak, és a rendeltetésük természetesen nem más, mint hogy újabb szintekhez és alkatrészekhez jussunk általuk.

Mit gondoltok, lehet a The Crew az idei év legjobb autós játéka?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)