Hirdetés

The Elder Scrolls VI - kifejezetten hosszú távra tervez vele a Bethesda

|

Todd Howard szerint egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy évtizedet is kibírjon a következő epizód.

Hirdetés

Elnézve azt, hogy a már nyolc éves The Elder Scrolls V: Skyrim hányszor volt bővítve, portolva, újra kiadva és hogy a mai napig szinte gondolkodás nélkül lekapják a játékot a boltok polcairól az emberek, nem is olyan légből kapott Todd Howard kijelentése.

Hirdetés

Howard elmondása szerint a ugyanis The Elder Scrolls VI  "legalább" 10 évig szórakoztatja majd a játékosokat, ami részben azért is lesz, mert a rajongók már nagyon várják a folytatást, a két rész közti távolság pedig igazán friss élménnyé teszi majd a kalandot.

"Amikor végre látjátok majd a játékot, és hogy mit akarunk elérni ezzel a technológiával, akkor megértitek majd a két rész közti szakadékot."

- jelentette ki Todd Howard. Az elmondottak alapján úgy tűnik, hogy a TES VI már csak valamikor a következő konzolgeneráció alatt fog megjelenni. Hasonló a helyzet a Starfielddel is, ami szintén nagyon messze van még a megjelenéstől. Cseppet sem véletlen, hogy egyik játék sem lesz ott az idei E3-on. 

"A Starfieldnek is megvan a saját sci-fi hangulata, ahogy a Falloutnak is megvan a sajátos poszt-apokaliptikus világa. Az Elder Scrolls is megtalálta a saját hangját, pedig az nem így indult. Egy nagyon átlagos fantasy volt. Azt szeretnénk, ha a Starfield lenne az a mindent vivő sci-fi játék, amit mindenki játszani akar majd."

- mondta Howard. Ti melyiket várjátok jobban a kettő közül?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)