Hirdetés

The Last of Us Part II - az egyik író is szerepel majd a játékban

|

A játék egyik forgatókönyvírója az Instagramon osztott meg egy képet, ahol éppen egy motion capture felvételre készül.

Hirdetés

A The Last of Us Part II fejlesztőcsapata egy ideje már lelkesen veszi fel a motion capture jeleneteket: nemrég kiderült, hogy a történet egyik legszívszorítóbb jelenetét már felvették, korábbi közösségi média bejegyzésekből pedig az is kiderült, hogy már az állatok mozdulatait is sikerült letudni. Most egy új kép került ki a stúdióból, amelyből megtudtuk, hogy a játék egyik írója is részt vett a felvételeken.

Hirdetés

Halley Gross még 2016 végén csatlakozott a Naughty Dog íróihoz, miután korábban az HBO nagysikerű sorozatához, a Westworldhöz írt néhány epizódot. Gross most a saját Instagram-oldalán osztott meg egy képet, amelyben már a motion capture felszerelésben van a játék kreatív rendezőjével, Neil Druckmannel.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy Gross pontosan milyen szerepben fog majd feltűnni, nem vennénk rá mérget, hogy egy főbb szerepet vállalt be, de az könnyen előfordulhat, hogy egy kisebb jelenet vagy egy cameo erejéig találkozhatunk majd vele.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)