Hirdetés

A Monolith új munkatársakat keres egy The Legend of Zelda játékhoz

|

A Xenoblade szériáért felelős stúdió még az eddigieknél is nagyobb szerepet kaphat a következő Zelda projektben.

Hirdetés

A Monolith Softnak van már közös története a Zelda játékokkal. Ez a csapat segítette ki a Nintendo fejlesztőit a The Breath of the Wild környezeti dizájnjával, és korábban már a Skyward Swordon is együtt dolgoztak a srácokkal. Most úgy néz ki, hogy a következő Zelda projektbe is belefolynak majd.

Hirdetés

A cég közzétett ugyanis egy álláshirdetést a Twitteren keresztül, amiben programozókat, tervezőket, dizájnereket és menedzsereket keresnek. Ha csak kis kisegítésről lenne szó, akkor bizony ennyi új embert biztosan nem alkalmaznának. Meglepő lenne, ha a Nintendo teljesen az ő kezükbe adná a játékot, de elnézve a korábbi sikereiket, ez egyáltalán nem lehetetlen.

A széria producere, Eiji Aonuma már 2017 végén elmondta, hogy komolyan dolgoznak egy új, Breath of the Wild szintű The Legend of Zelda játékon, amit még remélhetőleg ebben a konzolgenerációban ki tudnak majd adni. Persze amíg arra várunk, addig elleszünk a Link's Awakeninggel is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)