Hirdetés

The Lord of the Rings: Gollum és hat kúriózum - meglestük a Daedalic készülő játékait

|

Online sajtóeseményen nézhettük meg, milyen projekteket karolt fel kiadóként a Daedalic Entertainment, megmutatták a házon belül készülő Gollam játékot is.

Hirdetés

Az utóbbi évben egészen hozzászokhattunk, hogy digitális formát öltöttek azok a sajtóesemények, amiken korábban akár személyesen is részt vehettünk. Emiatt nem volt olyan meglepő a német Daedalic Entertainment meghívása sem, a kiadó nemrég egy kétórás online előadásban mutatta meg az általa felkarolt játékokat, valamint a házon belül fejlesztett, sokak által várt The Lord of the Rings: Gollumot is. Ugyan a felhozatal jelentős részéről valószínűleg korábban még nem is hallottatok, érdemes vetni egy pillantást a főleg kisebb csapatoknál készülő játékokra, ugyanis ha marketingbüdzsé tekintetében nem is, kreativitásban mindenképp felveszik a versenyt a nagyokkal.

Hirdetés

Megint élezhetjük a katanát

A Daedalic munkatársainak beköszönése után az első játék, amire kitértek, a Shadow Tactics volt. Ennek kapcsán egy bejelentéssel kecsegtetett minket előzetesen a kiadó, amiről megtudtuk, hogy nem egy teljes értékű folytatás, de a legjobb dolog, ami ennek híján történhet a Mimimi alkotásával. A leleplezés pedig a Shadow Tactics: Blades of the Shogun - Aiko's Choice című, önállóan játszható kiegészítőt hozta, aminek a streamben mindössze a logóját csodálhattuk meg (néhány karakter beszélgetése közben), így arról egyelőre nem számolhatunk be, hogy valamilyen játékmenetbeli újdonságra is készülhetünk-e, vagy egyszerűen csak újabb küldetéseket kapunk az Edo-korabeli Japánban. Néhány screenshotot viszont meg tudunk mutatni nektek, ezeket lejjebb vehetitek szemügyre.

Shogun után shotgun

A kora-újkori Japánból egy disztopikus jövőbe ugrottunk át és belekukkantottunk a Glitchpunk játékmenetébe. Mivel a tízfősnél is kisebb lengyel fejlesztőcsapat elsősorban a GTA 2-ből merített ihletet, a képernyőn szinte folyamatosan akciót láthattunk, de a készítők kommentárjából kiderült, hogy ennél sokkal többről szól majd a felülnézetes akciójáték. Egyfelől kiemelték, hogy a klasszikus Grand Theft Autóknál mélyebb sztorit szeretnének elmesélni, aminek minden fejezetében több rivális banda közül választhatunk majd, hogy melyikkel szövetkezünk. És mivel mindegyik bűnszervezet teljesen máshogy áll majd az egyes felvonások központi témájához, a fejezeteknek több lehetséges befejezése is lesz, de a választásunk nemcsak a történetre, hanem a játékmenetre is hatással lesz,  azaz nem feltétlenül a sztoriban, hanem a játékstílusunkban is gyökerezhet majd egy-egy döntésünk.

Ami pedig a Glitchpunk adrenalindús játékmenetét illeti, az egyik érdekességet a cyberpunk témához kapcsolódóan a karakterünkre aggatható modulok jelentik.

Ezek segítségével passzív statisztikai bónuszokat, aktiválható képességeket és hackeket is szerezhetünk. Utóbbiak használata közben ideiglenesen megáll az idő, így elgondolkodhatunk rajta egy kicsit, milyen stratégiát követünk majd a non-stop öldöklésben, például akár egymásnak is ugraszthatjuk a különböző frakciókhoz tartozó NPC-ket. Ha pedig ezt nem unjátok meg egy darabig, akkor jó hírünk van, ugyanis a két város mellett, amik a 2021. második negyedévében megjelenő korai hozzáférésű változatban lesznek játszhatók, további játékterek várnak majd a teljes játékban.

Wall-E találkozik a Longest Journeyvel

Ugyan a prezentáció következő tételében is a robotok voltak a főszereplők, ezúttal egy sokkal kedvesebbnek tűnő játék kapta meg a reflektorfényt. A Life of Delta azoknak hozhat némi felhőtlen szórakozást, akik a klasszikus point-and-click kalandjátékok korát sírják vissza, ugyanis az Airo Games alkotása abszolút ennek a műfajnak az örökségét követi. A címszereplő robotot irányítva az lesz a célunk, hogy megtaláljuk egy társunkat, aki megmentett a megsemmisítéstől, eközben pedig megmozgathatjuk majd az agytekervényeinket.

Egyfelől a hagyományos kalandjátékos formulára épülő fejtörők várnak, vagyis meg kell találnunk a megfelelő tárgyakat és kombinációjukat, hogy megoldjunk egy-egy problémát, másfelől a játék sok egyedi minijátékot is tartalmaz majd, amikben remekelnünk kell.  A ritkán látott műfaji elemek mellett a némi cukisággal kevert posztapokaliptikus atmoszféra miatt is érdemes odafigyelni a Life of Deltára, az például rendkívül megnyerő, ahogy a nem emberi nyelven beszélő robotokat szinkronizálták a készítők.

A munkavédelmi sisak nem elég

A prezentáció következő játéka, a Hidden Deep tökéletes emlékeztető volt, hogy egy kisebb kiadó eseményén vagyunk, amely őrültebb projektek mögé is szívesen beáll, ha azok elég érdekesnek tűnnek. Az egyetlen fejlesztő hozzáértését dicsérő Hidden Deep nem különösebben szép, a tempója pedig kifejezetten lassú, viszont az összetettségét vonzónak találhatják, akik a szimulációba hajló alkotásokban hosszú órákra képesek elmerülni. Ebben az oldalnézetes akciójátékban egy csapatnyi katonát és az őket segítő mérnököket terelgetjük majd, akiknek a feladata egy rejtélyes vízalatti bázis titkainak felderítése.

Ezt viszont a Dead Space-re emlékeztető adrenalinpumpáló akció helyett módszeres munkaként fogjuk átélni: csapatunk különböző tagjai között kell majd folyamatosan váltogatnunk, hogy akár távolról is segíthessék egymást. A demó során láthattuk, ahogy egy daru juttatott célba egy munkagépet, amivel egy beomlott alagutat tehetünk majd ismét járhatóvá. Ezt követően a felfedezője kütyüit (amik között egy csáklya, némi robbanóanyag és egy drón is szerepelt) és pisztolyát bevetve jutott el a játékot bemutató fejlesztő a kapcsolóhoz, aminek az aktiválásával a pálya másik felén várakozó katona továbbhaladhatott. Szóval ha szívesen követsz összetett protokollokat folyamatos veszélyben és horrorhangulatban, ajánlott ránézned a játékra.

Fall Guys, csak jobb

Ha van játék, aminek a marketingeseit nem irigylem, az a Fling to the Finish. Mivel egy bohókás kinézetű, árkád versenyjátékról van szó, amiben cuki karakterek rohannak a cél felé, elsőként én is azt gondolnám, a sprintelő babokról szóló játékot másolja a SplitSide Games. De mint kiderült, egy régóta formálódó, egyetemi vizsgamunkaként indult projektről van szó, amiben bőven van ötlet és tartalom is.

Ezúttal ugyanis két - egy rugalmas kötéllel - összekötött karaktert irányíthatunk, ami egyből potenciális partijátékká alakítja a versenyzést (bár egyedül is terelgethetjük egy páros mindkét tagját). Az elasztikus kötéllel és más mechanikákkal ráadásul gyorsíthatjuk csapatunkat, vagy akár méretes ugrásokat is végrehajthatunk, amihez elengedhetetlen lesz a kooperáció a két játékos között.

A szoros versenyeket a hátul kullogóknak adott extra tárgyakkal (á la Mario Kart), illetve a vezető helyen álló csapatra váró, csak egyszer megoldandó akadályokkal garantálják a Fling to the Finish alkotói. A feltehetően sok felhőtlen pillanatot nyújtó többjátékos versenyek mellett egyjátékos tartalmakkal is készülnek az amerikai fejlesztők, hat különböző játékmódot is kitaláltak, amikben bizonyíthatunk, jutalmul pedig új karaktereket és skineket húzhatunk be. Szóval ha a haverokkal kerestek valamilyen közös mókát, az idén esedékes megjelenés után mindenképp tegyetek egy próbát a Fling to the Finish-sel.

A cikk a következő oldalon folytatódik

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)