Hirdetés

The Outer Worlds - új előzetesben mutatkozik be a játék világa

|

Az előzetes teljes egészében a játék motorjával készült, tehát a környezet mellett a grafikáról is képet kaphatunk.

Hirdetés

Az eddigi előzetesek alapján az Obsidian ismét egy ikonikus szerepjátékot tartogat az RPG műfaj szerelmeseinek, erre pedig a legújabb, a világot bemutató előzetes sem cáfol rá. Az egész játék hangulata kicsit olyan, mintha a Fallout játékokat keresztezték volna a Borderlands szériával.

Hirdetés

Az új előzetesben bemutatkozik a Halcyon vállalat kolóniája, amely a központi helyszíne lesz kalandozásainknak. A fejlesztők szerint az, hogy milyen karaktert alakítunk, teljesen megszabja majd az egész közösség sorsát. Az valószínű, hogy a Halcyon vállalattal meggyűlik a bajunk, de ez nem jelenti azt, hogy az általuk létrehozott kolónián nem találhatunk értékes szövetségesekre, hasznos felszerelésekre és küldetéseink jó része is ehhez a területhez kötődik majd. Az alkotók egy 50-es évek stílusában készült reklámfilmet is készítettek arról, hogy mi vár ránk, ha ide tévedünk:

A The Outer Worlds október 25-én jelenik meg, PC-re, Playstation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. Ti várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)