Hirdetés

The Secret of Monkey Island: Special Edition

|

Melee Island, gőzölgő grog. A hajam már nem a régi.

Hirdetés

 

A majom nem lát. Nem hall. Nem beszél.

A fantasztikus megállapítás 1990-ben igaz lehetett: az akkori játékok karaktereinek arcát még nem nagyon vehettük ki, a zene legtöbbször egyszerű midi-prüntyögéssé alantasult, és a játékszinkront még csak hírből sem ismerték. Ebben az évben jelent meg a LucasArts legendás kalandjáték-sorozatának első része, a Secret of Monkey Island, mely csodálatos zenéjével, fantasztikus humorával, nagyszerű fejtörőivel és szerethető karaktereivel írta be magát a játéktörténelembe. Egy hosszabb-színesebb-szagosabb folytatás után a majmok sokáig hallgattak, hogy aztán 1997-ben egy nagyszerű harmadik résszel térjenek vissza immár SVGA hátterek előtt, szinkronnal és valódi zenével. Ekkoriban még csak poénként szerepelt a menüben a Voodoo támogatás, de 2001-re sajnos az új fejlesztők beadták a derekukat, és egy felejthető 3d-s folytatást eszkábáltak össze. A poénok még itt is jók voltak, de a gyenge grafikának, nyakatekert irányításnak, túlzásba vitt visszautalásoknak és logikátlan rejtvényeknek köszönhetően az Escape from Monkey Island csúnyán megbukott a piacon, így a rajongók tíz sanyarú év után a kalandjátékok döglődésének és a LucasArts húzodzkódó nyilatkozatainak köszönhetően már-már le is tettek a folytatásról. Aztán a Telltale jött, látott és győzött.  2009 a sorozat rajongói számára maga a banánturmixszal folyó kánaán: a Strong Bad és a Sam&Max sorozattal már bizonyító csapat forgalomba hozta az új Guybrush kaland nagyszerűen sikerült első epizódját (a Tales of Monkey Island-et augusztusi számunkban teszteljük), és ezalatt a LucasArts suttyomban összeütötte a legendás első rész mai elvárásokhoz igazított remake-jét.

És bizony. A majmok csak figyelnek.

Régen volt, mikor először láttam meg Melee szigetét. Nem is annyira láttam: inkább képzeltem – a midi zene hangjaira egy pár pixeles, sötétkék CGA hegy képe tárult az amigán szemeim elé, néhány fényponttal itt-ott. Mégis. Akkor és ott indult útjára egy legenda Guybrush-sal, a pár képpontból álló, gyakorlatilag arctalan ifjonccal, aki a szigetre érve felkiáltott: "I wanna be a pirate!". 1990-ben a LucasArts a Secret of Monkey Island című videójátékkal kultuszt teremtett – a Monty Python-szinten eltalált dialógus és az eredeti karakterek a tökéletesen működő SCUMM engine-el kultuszfigurává formálták Guybrush Threepwood alakját. A LucasArts megmutatta: lehet egy játék olyan, mint egy Douglas Adams regény. Mert fantázia kellett ahhoz, hogy átéljük, átérezzük Guybrush első kalandját: képzelőerőnk arcot adhatott a pár pixelből álló karaktereknek, hangot társíthatott a száraz betűkhöz. Olyan klasszikus poénokat köszönhetünk az SMI-nek, mint a félelmetes vérpapagáj, a beszélő koponyatetoválás, vagy a vegetáriánus kannibálok. És eltelt 19 év. A LucasArts hálás stratégiájának köszönhetően most újra átélhetjük a játéktörténelmet író kalandot a The Secret of Monkey Island: Special Edition-ban. Minden ugyanaz, mint volt, csak épp a grafika HD felbontású, és a zene: midi helyett nagyzenekar. XBOX-on és PC-n visszautazhatunk az időben: Guybrush újra kalóz akar lenni – csak most épp minden hajszálát láthatjuk szerencsétlenkedései közben. Hál' istennek. (?)

Nahát! Manny fej a sztalagtiton!

The same old story

Tény, hogy a LucasArts minden részletre kiterjedően ügyelt arra, hogy a ráncfelvarrott kiadás hű legyen az eredetihez - mi több: a játék hegesztésénél Ron Gilbert is közreműködött. Ennek egyrészről a rajongók biztos örülnek (hiszen főleg az ő odaadásuknak köszönhető, hogy egy ilyen anakronisztikus vállalkozásba mégis belevágott a csapat), másrészről viszont kicsit visszás benyomás alakulhat ki az új játékosokban: míg a grafika stílusos, kristálytiszta (a víz és a speciális effektek – konkrétan LeChuck egyszem szellemsziluettje, és az arcpirítóan meleg pokol – igen tetszetősek) az alkotók a nosztalgia  jegyében nem nyúltak hozzá az animációkhoz, így Guybrush és barátai továbbra is csak pár fázisban mozognak és beszélnek: egyszerű, két oldalról megrajzolt papírmasé figurák maradtak. Ez a vitatható döntés azonban egy igen üdvös megoldásnak köszönhető: a játék során egy gomb megnyomásával bármikor visszatérhetünk az eredeti, 1990-es verzióhoz - ekkor a kép egy pillanat alatt VGA-ra vált, a zene pedig midiben folytatódik. A háklis rajongók így meggyőződhetnek arról, hogy a LucasArts tényleg csak a motort cserélte le: az átmenet gördülékeny, öröm látni, hogy a játék eredeti motorjába nyúltak bele a srácok.  A megoldás eközben azonban megmutatja az új verzió gyengeségeit is: érthetetlen módon arra nincs  lehetőségünk, hogy a két változatot mixeljük - hogy az oldschool SMI-ben szinkront, vagy újrahangszerelt zenét állítsunk be. Az is probléma, hogy az új verzióból a pauzolás lehetőségét egyszerűen kifelejtették, így ha egy fontos monológnál meg akarjuk állítani a játékot, ezt csak a régi verzióra való visszaváltás után tehetjük meg, ahogy a párbeszédek szkippelésére is csak itt nyílik lehetőségünk a '/' gombbal. Menteni is csak 10 slotba lehet, míg az eredeti játékban kedvünkre save-elhettünk. Ezek a gondatlanságok érthetetlenek, hiszen a grafika és a hang korszerűsítésén kívül egyedül erre és a megfelelő irányításra kellett volna ügyelniük a készítőknek. És még ez utóbbi sem hibátlan: igazság szerint az eredeti SCUMM rendszerrel egyszerűbben kezelhető a játék, mint az új point n' click-billentyűzet hibrid rendszerével, sőt egy-egy időzített feladat nightmare nehézségűvé válik az 'nyú edisönben': ahhoz, hogy egy tárgyat  használjunk, toljunk-húzzunk stb., különböző gombok megnyomásával ki kell választanunk a megfelelő cselekvést, mert Guybrush alapesetben az egér jobb gombjára a legutóbb használt interakciót végzi el, míg a bal gombra csak kommentjeit mondja el a tárgyakkal kapcsolatban. Amiből nincs sok. Az első majomsziget kaland idején ugyanis még nem volt bevett szokás a tárgyak és interakciók véletlen kombinálásakor kínálkozó poénlehetőségeket kihasználni, így Guybrush - ha a kevés kijelölhető objektum egyikére találunk - legtöbbször csak egy 'I don't see anything special about it'-tel jutalmazza próbálkozásainkat. 

Hová tűnt szőkeséged?

Az ilyen kaliberű fanbase-el rendelkező alkotások felújításánál megjósolható, hogy a rajongók egy része anyázással reagál a legapróbb  változtatásokra is. A LucasArts talán épp ezért mellékelte a régi verzióra való váltás lehetőségét, de a kritikát, mint az a fórumokon is látszik, így sem úszhatta meg. Guybrush újrarajzolt karaktere a legproblémásabb: a régi, csatakos hajú csibész helyett 2009-ben azt érezhetjük, hogy a Grease egyik belőtt sérójú, vékony-svádájú karaktere akar mindenáron kalóz lenni. Az is vakmerő húzás volt, hogy az eredeti kaland elhíresült, fotorealisztikusnak szánt nagyközelijei helyett a készítők egy, inkább a a harmadik rész és a legújabb Telltale kaland képi világára hajazó (érted...hajazó!) rajzfilmszerű megvalósítást alkalmaztak. Hogy mindez bejön-e, az persze ízlés kérdése. Az ilyen nagytotáloknál a készítők megtartották azt az egyetlen fázisváltást, amivel a szereplők mimikáját próbálták anno kifejezni: ez ma kicsit furcsának hathat, de talán ezt is írhatjuk a nosztalgia számlájára, ahogy azt is, hogy az egyébként stílusos, kézzel festett hátterekben egyszer-kétszer pixeles, az eredetiből meghagyott részletekre akadhatunk. Az is ízlés kérdése, hogy mit gondolunk a többi karakterről és a szinkronokról. Engem speciel Guybrush folyamatos 'WTF?' arckifejezésén kívül a legtöbb esetben nem zavart az új stílus, de az új karakterekről és szinkronokról elmondható az, ami minden regényadaptációról: a legtöbb esetben biztos, hogy nem így képzeltük el hosszú évek során megszeretett karaktereink arcát, hangját, így sok esetben szentségtörésnek érezzük majd, mikor először megszólalnak a kannibálok, vagy épp mikor meglátjuk az új Meathookot, vagy Stant. A minimalista kidolgozás ugyanis, amit a technikai korlátok tettek szükségessé, sokkal nagyobb szabadságot adtak a játékosnak arra, hogy maga adjon arcot, hangot kedvenc szereplőinek: hogy saját történetét vetítse a pixelek közé. Ez persze nem a játék hibája. Az már annál inkább, hogy egy-egy karakter már meglévő sármját sikerült eltüntetni: Stan legendás mozgása most érezhetően kevésbé vicces, ahogy az eredeti verzió aranyos vérpapagája helyett szerepeltetett óriási, felborzolt tollú, undok dög is. Az ilyen apróságok sok esetben elvesznek kicsit a helyzetkomikumból, de a szinkron ugyanakkor sok mindenért kárpótol.



Pamm-parárárárámm-pamm

Mert a szinkron, mint minden újabb Monkey Island kalandban, itt is első osztályú - a harmadik rész jól ismert gárdája szólaltatja meg hőseinket: LeChuck, Elaine és persze Guybrush egytől-egyig zseniálisak (más kérdés, hogy én Stan hangját már a harmadik részben sem bírtam, és ezúttal a színész feltűnően sok karakternek adta hangját). A poénok kijátszottak, a Yikes!-ok és Eeek!-ek olyanok, mint ahogy megálmodtuk őket. Furcsa ugyanakkor, hogy az egyes mondatok között nagy szünetet tartanak a szereplők, de ezt is a két verzió közti gördülékeny átváltás szükségessége magyarázza.
A zene most is fülbemászó: a jól ismert Michael Land-nóták igazi zenekarra születtek. Egyetlen szívfájdalmam az, hogy a midi erős basszusát kihasználó, alsó szólamokra épülő nóták, mint például a Voodoo Lady-vel való találkozás zenéje, a valós hangszerelésnek köszönhetően kicsit erőtlenebbnek hangzanak, de ez nem nagy áldozat a fantasztikus muzsikáért cserében.

Báj The Secret of Monkey Island: Special Edition TM tudéj!

A sok felsorolt nyűg ellenére is: a játék fantasztikus. A rajongók úgyis megveszik, hogy még egyszer átélhessék a kalandot, vagy hogy Spiffyt az alkotók eredeti elképzelése szerint végre szemtől szembe láthassák - hogy az easter eggekről már ne is beszéljünk -, az új játékosoknak pedig nem szabad kihagyniuk egy játéktörténelmi kalandot. A verziók közül pedig egyértelműen ez a legjobb. Kicsit sajnálom ugyan, hogy a LucasArts semmilyen extra tartalmat nem tett elérhetővé, és a kalandot egy kezdő kalandjátékos is befejezi egy bő délután alatt, de 10 dollárért még így is szinte ingyen van a SMISE. A program játékmenet, cselekmény, fejtörők és a humor tekintetében még ma is a legjobb kalandjátékok között van. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a cég többször is azt nyilatkozta, hogy ha üzletileg beválik a játék, további klasszikus címek felújított kiadásaival találkozhatunk a közeljövőben. És ki ne fizetne ki tíz dollárt egy leendő Lechuck's Revenge, vagy egy Grim Fandango: Special Editionért? Nyomás a Steam-re letölteni!

 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)