Kevés csapatról mondható el, hogy annyira kitartottak egy széria mellett, mint a Blue Byte a The Settlers esetében. 1993 volt az az év, amikor az első rész napvilágot látott, de nem erre, hanem inkább a három esztendővel később kiadott The Settlers II-re emlékeznek vissza a rajongók kellemes nosztalgiával. Az évtizedek során számos módon próbálkozott a stúdió megújítani, tökéletesre csiszolni a formulát, 2010-ben még egy böngészőből játszható változat is készült.
Ugyanebben az évben jelent meg a The Settlers 7: Paths to a Kingdom, amelyet - bár ezt akkor még senki sem sejtette - tizenhárom éven keresztül nem követett folytatás. Az időközben Ubisoft Düsseldorffá formálódott Blue Byte sok-sok csúsztatás és áttervezés után azonban most elkészült a The Settlers rebootjának is felfogható, New Allies alcímű résszel, amely egyszerre igyekezett tiszteletben tartani a széria örökségét, és megcélozni új játékosokat. Kétélű kard ez, amivel könnyű megvágniuk magukat a fejlesztőknek, és nem is sikerült a mutatvány hegek nélkül.
Csak egy szál bikinit hoztam el az útra
A játék gerincét a tizenhárom küldetést magába foglaló kampány adja, amely az egyszerűséget tartja szem előtt, ennél fogva nem érdemes tőle annál többre számítani, mint hogy az elüldözött nép új otthon után kutat, és elindulnak őseik vándorlásának nyomán, amelyhez a helyiek támogatásán és különböző ereklyék megtalálásán keresztül vezet az út. Eredetiség és mélység ugyan nincs a történetben, de eléggé bájos ahhoz, hogy a rajzfilmszerű átvezetők kedves együgyűsége ellenére ne akarjuk elkönyvelni blődségnek. Három, egymástól csak külsőségekben és apróságokban eltérő frakció (Elari, Maru, Jorn) mutatkozik be a sztori során, amelyek teljesen a többi játékmódban tudnak kibontakozni, de a kampányban is fontos szerepük van. A letelepedést és a békés életet ugyanis nem adják könnyen, folyamatos a fenyegetettség, amely az egész játékmenetet meghatározza - méghozzá túlságosan is.
A jól ismert The Settlers-alapok megmaradtak, különböző nyersanyagokat termelhetünk ki és különféle termékeket gyárthatunk le változatos létesítményeknek köszönhetően, amik logikusan épülnek egymásra, és természetesen kizárólag olyan területre húzhatjuk fel őket, amelyet korábban már a magunkénak jelöltünk. Látszólag a megszokott menetben sincs változás: megnő a búza, amiből liszt, majd kenyér készül, csakhogy az élelmiszerellátási lánc másodlagossá vált, látszólag a hajuk szála sem görbül a polgárainknak, ha ebédnél üres a tányér, pedig bogyókat és húst is előállíthatunk. Ezek azonban új funkciót kaptak, az épületek működését pezsdíthetjük fel velük, hogy gyorsabban készüljön a szerszám vagy gyűljön az érc, de fontos szerepük van a kezdetleges kutatásban és fejlesztésben is. Ezáltal minden azt szolgálja, hogy a gazdaságunk gördülékenyen működve ki tudja szolgálni a hadi céljainkat.
A csodálatos pékember
A gazdasági mechanikák leegyszerűsítésével - amihez lecsupaszított és könnyedén áttekinthető felhasználói felület tartozik - átláthatóbbá vált minden és gyorsan beletanulhatnak azok is, akik egyetlen stratégiával sem játszottak még életükben, cserébe viszont a franchise veterán rajongói számára kevés kihívás maradt a Hardcore módon kívül. De szerencsére nem nulla.
Tudniillik, nagyon nem mindegy, hogy milyen tempóban terjeszkedünk, könnyedén belecsúszhatunk abba a hibába, hogy túl sokat markolunk és kifogyunk egy erőforrásból, amelyeket aztán nem tudunk pótolni, vagy éppen nem marad, aki szállítsa az árukat. Az arany középút megtalálása, a jól működő gazdaság érzete és a miniatűr emberek mókásan leanimált tevékenységeinek bámulása egy ideig átlendíthet a hiányosságokon, de - a játékosok habitusától függően - hosszabb távon nem feltétlenül tart ki a varázs. Ideális esetben ekkor lépne be a képbe a földművelés nyugalmát vérpezsdítő csatározással feldobó harcrendszer, viszont az arányok eltolódtak utóbbi irányába. Minden út az egységgyártásnál, a határaink védelménél, az ellenfél erőinek és erőforrásainak lassú felőrlésénél lyukad ki, miközben ez a szegmens is túl visszafogott lett.
Összesen háromfajta alapegység (védő, támadó, íjász) áll rendelkezésre, amiket ugyan kiegészíthetünk speciális egységekkel más épületek segítségével, de a harcokat nem tehetjük taktikusabbá, márpedig itt nem számítanak a domborzati viszonyok, a sereg változatosságát sem kell véresen komolyan venni, és a mesterséges intelligencia sincs a helyzet magaslatán. Ész nélkül azért így sem szabad berohanni egy ellenséges területre, bármekkora haderőnk is van, a lövedékekkel és gyógyítás-funkcióval felvértezett tornyok a katonáink figyelmét lekötő fabábuk közreműködésével simán bedarálhatják őket (szerencsére ugyanezeket mi is alkalmazhatjuk a magunk javára), szóval inkább az előrehaladás helyszínét és mikéntjét kell megválasztani, mintsem magát a küzdelmet átgondolni. A gazdasági és hadászati módosításokat figyelembe véve azonban furcsa, hogy sem felgyorsítani, sem megállítani nem lehet a játékot, mindkettő nagyon hiányzik belőle.
Egyiknek szemét, másiknak kincs
A kisebb-nagyobb problémák azért is dühítőek, mert a The Settlers: New Alliesban rengeteg potenciál van. Elég csak arra gondolni, hogy a Tom Clancy's The Division játékokat is hajtó Snowdrop motor dolgozik a játék alatt, amelyből a Ubisoft Düsseldorf stratégiája többek között a mesébe illő grafikán, a részletgazdag környezeten, a különböző faunák és a kis figurák animációin keresztül is profitál. A The Settlers atmoszférájának megteremtésében nincs is hiba, amihez hozzájárulnak a feladatukat korrektül elvégző, de extrát nem kínáló dallamok is. Vannak olyan pillanatok, amikor minden klappol és magas fokú chillt érezhetünk, de aztán mindig kidob valami az élményből. Pedig a játékidő tekintetében sem lehet hiányérzetünk, hiszen a kellően hosszú kampány mellett ott az egyedül vagy többedmagunkkal, más játékosokkal vagy a gép ellen is játszható skirmish is, a már említett Hardcore módban pedig az előbbi térképeit játszhatjuk további módosításokkal.
A The Settlers: New Allies bevallottan egy klasszikus szériát akart új ötletekkel feldobni, de a kivitelezésen még bőven van mit csiszolnia a fejlesztőknek, mert így olyan érzetet kelt, mintha nem tudná a játék, hogy mi akar lenni: Settlers vagy Age of Empires? Netán a kettő keveréke? A veterán rajongók nagy valószínűséggel nem ezt fogják életük legjobb epizódjának tartani, inkább az újonc telepeseknek teremhet ezen a virtuális földön babér, de a hiányosságokat náluk sem tudja egyszerűséggel és bájossággal kompenzálni a játék. Ha sikerülne visszakanyarodni a gazdaságra nagyobb fókuszt helyező koncepcióhoz, de közben megtartanák a most bevált újításokat, akkor a jövőben összejöhet egy valóban emlékezetes feltámasztása a The Settlersnek, ezt a rebootot pedig tekintsük egyfajta kísérletnek, amelybe a mostaninál jóval akciósabb áron érdemes csak beugrani.
