Hirdetés

The Sims 3 - Rekordeladásokat jósolnak

|

Az esztendő borítékoltan legsikeresebb PC-s címe, a The Sims 3 elemzők szerint felülmúlja majd a korábbi részeket eladások tekintetében.

Hirdetés

Ha a PC, mint játékplatform kerül szóba, akkor abban gyakorlatilag minden piaci szereplő egyetért, hogy a Sims és a WoW alaposan beskatulyázta az asztali rendszereket. A fejlesztők és a kiadók jelentős hányada véli úgy, hogy az említett sorozatok megfojtják a PC-t, nem engednek teret semmilyen más próbálkozásnak, ezért is - a kalózkodás mellett második leggyakrabban hangoztatott ok - teszik le voksukat inkább a konzolok mellett. Hogy ez valóban így van-e, vagy egetverő marhaság már a gondolata is, azt nem tisztem eldönteni, ám azt bármikor aláírom, hogy a 2009-es esztendő - s talán az elkövetkező 2-3 év távlatában is megállja majd helyét az állítás - legsikeresebb és legnagyobb példányszámban eladott játéka a The Sims 3 lesz.



Erről van meggyőződve a Janco Partners elemzője, Mike Hickey is, szerinte alig fél év alatt, tehát még ebben az esztendőben átlépi majd az értékesített Sims 3 kópiák száma a negyedik milliót. Ugyanakkor a Wii és a DS előretörése - lévén a Nintendo platformjai nagyjából ugyanazt a réteget célozzák meg, mint a mindenkori Simsek - negatív hatással lehet a The Sims 3 szereplésére - tette még hozzá. A kalózkodásról, mint potenciális veszélyforrásról sem feledkezett meg, de azt nem vette figyelembe, hogy az általa példakén hozott Spore másolásvédelme sokaknál kiverte a biztosítékot, míg a Sims 3 DRM tekintetében tiszta lesz és szűzies.



A Janco Partners elemzője az EA Maxis sikervárományosa mellett az új multiplatform Harry Potter játékot 3,2 millió eladott példányra tartja jónak, míg a Dragon Age: Origins teljesítményét alig 1,3 millióra saccolja, ugyanis szerinte nem bizonyított, hogy erre az új IP-re van piaci kereslet.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)