Hirdetés

Újabb fejlesztő beszélt arról, hogy nehéz következő generációs konzolokra optimalizálni

|

A Frogwares egy interjúban mesélt a generációváltás körüli kihívásokról.

Hirdetés

Pár napja a Sony egyik volt fejlesztője nyilatkozott a PS5 teljesítményéről, most pedig az iparág egy másik képviselője mondott ezt-azt a következő generációról. A WCCFtech egy interjúban beszélgetett ugyanis a Frogwares fejlesztőivel a közelmúltban megjelent játékuk, a The Sinking City sikeréről. Ekkor kerültek szóba a következő generációs konzolok, valamint azok előnyei és hátrányai.

Hirdetés

Sergey Oganesyan, a stúdió marketing vezetője elmondta, hogy az SSD nagy segítség lesz a nyílt világú címek fejlesztésében. Szerinte az egyetlen fájó pont a 60 fps elérése lesz, amivel kapcsolatban kicsit szkeptikus.

"Egyre több fejlesztő fogja felajánlani a választási lehetőséget a magasabb felbontás és a magasabb képfrissítés között. Én azt remélem, hogy a 60 fps lesz az alap, de az optimalizáció nem olyan egyszerű, pláne nem a kisebb stúdiók esetében."

Mindenesetre ő úgy gondolja, hogy egyébként is eltart majd egy darabig, amíg megkapjuk az első észbontó, valóban következő generációs játékokat. Egy darabig még olyan címek fogják uralni a piacot, melyek mindkét generációra érkeznek, viszont utána nagy változásokat fogunk látni.

"Mindenképp érdemes várni az olyan előrelépéseket, mint a jobb textúrák, magasabb fps-számok, a jobb fény-árnyék hatások, pörgősebb töltési idők, nagyobb játékterek, részletesebb környezetek stb. Hosszú lista ez, melynek pontjai komoly fejlődéseket jelentenek majd."

Mind a Sony, mind a Microsoft következő generációs konzolja az idei év ünnepi szezonjában fog a boltok polcaira kerülni - már ha ezek megjelenését nem kell eltolni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)