Hirdetés

Ilyen volt a The Witcher 3: Wild Hunt megjelenés a Witcher-boltban

|

Ha siettek, még ti is elcsíphetitek az 576 Kbyte különleges programját, amit a Witcher 3: Wild Hunt megjelenése kapcsán szerveztek, de azt már most megmutathatjuk, hogyan sikerült a sokak által várt rajt délelőtt.

Ahogy a világon mindenhol, a szerepjáték-rajongók már itthon is tűkön ülve várták a Witcher 3: Wild Hunt megjelenésének napját, és ahogy tegnap már sejteni lehetett, az 576 Kbyte két boltjában igazán stílusosan vehették át a megrendelt példányaikat. A Westend és az Allee bevásárlóközpontokban lévő 576-üzletek teljes Witcher-díszbe öltöztek.

Délelőtt a Westendben volt a Cosfighters csapata, délután négy órától pedig az Allee-ban lévő 576-nál találkozhattok velük, így ha van alkalmatok, csak ajánlani tudjuk, hogy kilátogassatok. Mi is ott voltunk a Westendben, elcsíptük az első vásárlót, és egy olyan játékost is, aki nem Witchert vett.

Továbbá íme néhány kép az egyik, a Witcher 3 megjelenésére átalakított boltról.

„A vásárlóinkhoz hasonlóan az 576 csapata is rendkívüli módon lelkesedik a játékokért, így egy ilyen nagy megjelenés nekünk is különleges alkalom, amit véleményem szerint sikerült kifejezetten kreatív módon kifejeznünk a két kiválasztott boltunkban" - mondta az 576 Kbyte ügyvezető igazgatója, Maurer Andor. „A srácok keményen dolgoztak, hogy az egész boltot a Witcher 3 jegyében díszítsék fel, és a végeredmény önmagáért beszél. Ezért természetesen hatalmas köszönet illeti a Cosfighters csapatát is, akik rengeteget adtak a hangulathoz" - tette hozzá az 576 kereskedelmi és marketing igazgatója, Vigh Attila.

Ami pedig a magát játékot illeti, már mi is ezerrel nyüstöljük Geralt kalandjának záróakkordját, és természetesen nemsokára egy teszt formájában hosszan kifejtjük, mit is gondolunk az idei év legjobban várt RPG-jéről. Addig viszont nézzétek meg unboxing videónkat, középpontban a The Witcher 3: Wild Hunt Collector's Edition PC-s változatával, és gyertek pénteken a hivatalos launch partyra!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)