Hirdetés

Egy korábbi Telltale-es fejlesztő szerint valószínűleg soha nem jelent volna meg a The Wolf Among Us folytatása

|

A stúdió megszűnt, így valószínűleg tényleg nem jön a második évad, de a jelek szerint már a bezárás előtt is voltak gondok a projekttel.

Hirdetés

Rengetegen örültek, amikor tavaly bejelentették, hogy érkezik a közkedvelt The Wolf Among Us második évada, de időközben sajnos feloszlott a Telltale Games, így pedig Bigby Wolf kalandja is folytatás nélkül maradt. Viszont most fény derült néhány részletre, amelyek alapján úgy tűnik, hogy amúgy sem jelent volna meg a játék.

Hirdetés

A Telltale egyik korábbi fejlesztője az Eurogamernek nyilatkozott névtelenül, és elég érdekes dolgokat mesélt többek között a The Wolf Among Us kapcsán. Kiderült például, hogy nagyon kevés pénzből gazdálkodhatott a csapat, így a tervek szerint a jól megszokott öt epizód helyett csak hármat kapott volna a második évad. Ráadásul a fejlesztés is nagyon lassan haladt, ugyanis jóval a hivatalos bejelentés után gyakorlatilag csak egy concept art, az első fejezet forgatókönyve, illetve egy, a lehetséges eseményeket bemutató térkép volt kész a folytatáshoz.

Probléma volt a Unity motorral is, és a csapat elcsúsztatta a megjelenést 2019-re, de nagy valószínűséggel akkor sem jelent volna meg a második évad. Az ex-fejlesztő egyébként elárulta azt is, hogy a folytatás valamikor az első játék eseményei után játszódott volna, és a főszerepben ismét Bigby Wolf és Snow álltak volna.

Ti örültetek volna, ha elkészül a The Wolf Among Us második évada?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)