Hirdetés

This War of Mine - ingyenes DLC a játék születésnapjára

|

A 11 bit studios játéka második születésnapját ünnepli november 14-én, ebből az alkalomból pedig fejlesztők egy adag ingyenes tartalommal szeretnék megköszönni a játékosok támogatását.

Hirdetés

A This War of Mine volt az a játék, ami 11 bit studios lengyel fejlesztőcsapatát egy csapásra híressé tette, és ebben nyilvánvalóan a rajongók is fontos szerepet játszottak. Ezért most egy ingyenes DLC-vel ajándékozzák meg őket, ami három új helyszínnel, civilekkel és egy teljesen új befejezéssel (valamint a hozzá tartozó achievementtel) bővíti a játékot, valamint néhány korábbi hibát is javít.

 

"Két évvel ezelőtt adtuk ki a This War of Mine-t, és a visszajelzések azonnal fejjel lefelé fordították a stúdiót. A siker rengeteg lehetőséget nyitott meg előttünk a növekedésre és az olyan új projektek megvalósítására, mint például a Frostpunk, és ez csak azoknak az embereknek köszönhető, akik az elejétől fogva hittek a játékunkban."

A fejlesztőknek nem ez az első kedves húzása, hisz legutóbbi DLC-jük teljes bevételét a háborút átélt gyermekek segítésére fordították, megjelenés előtt pedig még ingyenes Steam kódokat is adtak azoknak a játékosoknak, akik nem engedhették meg maguknak a játékot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)