Hirdetés

This War of Mine: Stories - nemsokára megérkezik a harmadik, egyben utolsó DLC

|

A 11 bit studios egy rövid trailerrel jelentette be a Fading Embers című fejezet megjelenési dátumát.

Hirdetés

A 2014-ben megjelent This War of Mine egy teljesen másik oldalról, a civilek szemszögéből mutatta be a háború szörnyűségeit, és az elmúlt évek során a fejlesztők több apró kiegészítőt is készítettek hozzá. A Stories pakk első részét még 2017-ben kaptuk meg, a másodikat tavaly, idén pedig elérhetővé válik a befejezés is.

Hirdetés

A harmadik, Fading Embers névre keresztelt DLC középpontjában egy Anja nevű nő áll, aki a háborús zónában tengeti mindennapjait, és el kell döntenie, hogy az emberiség örökségének fennmaradása vagy egyetlen ember túlélése a fontosabb. A jelek szerint tehát az utolsó Stories-kalandban is komoly kihívások elé nézünk, ráadásul döntéseink következményeként többféle vége is lehet a sztorinak. Hamarosan pedig már bele is vághatunk a dologba, ugyanis a Fading Embers augusztus 6-án jelenik meg PC-re.

Ti belevágtok majd a végső felvonásba?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)