Hirdetés

Egyetlen játékos hibája vitte csődbe a Titan esport-csapatát

|

Hiába ért el több komoly sikert a csapat, egy nagyobb hiba elég volt, hogy szép lassan csődbe vigye a több játékban is magas szinten küzdő Titan csapatot.

Hirdetés

Bár vannak, akik szponzorok nélkül is egész jól boldogulnak az esportok vadnyugatra hajazó világában, másoknak több évnyi hosszú munkája dőlt romba a támogató cégek távolmaradása miatt. A napokban Damien Grust, a Titan tulajdonosa jelentette be, hogy teljes egészében leáll a csapata működése.

Pályafutásuk 2013 őszén indult egy Dota 2-csapattal, ami egy év múlva a világ tíz legjobb alakulata között találta magát. A később alakuló CS:GO-csapatuk is több profi eseményen győzni tudott, ahogy a 2015-ös Smite-világbajnokságon is a második helyig jutottak. Grust elmondása szerint 2014 vége felé fényes jövő előtt állt a csapat, hiszen úgy tűnt, egy újabb bővüléssel a League of Legendsben is VB-részvételért küzdhettek volna, és komoly szponzori támogatásokról tárgyaltak a 2015-ös évre. Ekkor jött azonban a végzetet jelentő botrány, amikor az egyik Counter-Strike-játékosukat csaláson kapták.

A legtöbb szponzort érthető módon elriasztotta a Titant övező rossz sajtó. Ennek ellenére a csapattulajdonos újbóli befektetésének hála még egy évig a felszínen maradtak, de mostanra elfogyott a remény és a pénz is. "Itt vagyunk most, 2016-ot olyan alacsony költségvetéssel kezdjük, hogy nem tudjuk megtartani a CS:GO-csapatunkat és a kiváló stábunkat sem tudjuk kifizetni" - írta a Titan feloszlását hivatalosan is bejelentő blogposztban a csapattulajdonos.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)