Hirdetés

Titanfall 2 - egyjátékos kampány, és talán még tévésorozat is lesz

|

A Titanfall vezető írója mesélt egy interjúban arról, hogy mik a tervek a franchise-zal kapcsolatban. Sok mindent megtudtunk a Titanfall 2-ről is.

Hirdetés

Még mindig csak félig-meddig jelentették be a Titanfall 2-t, mert ugyan a fejlesztők néha beszélnek róla, hivatalos, nagyszabású leleplezés még nem volt. Talán majd az E3-on. Vagy annak környékén. 

Most Jesse Stern vezető író beszélt a játékról a Forbesnak adott interjújában. Megtudtuk tőle, hogy 2014 végén kezdték el a fejlesztést, és a megjelenést a 2017-es pénzügyi évre tervezik, ami azt jelenti, hogy valamikor 2016. április 1. és 2017. március 31. között kaphatjuk meg a játékot. Lesz egyjátékos kampány, a többjátékos szegmensen pedig sokat dolgoztak, hogy még jobb legyen, mint amilyen volt. Stern ugyan nem tudta biztosra állítani, de ő is úgy gondolja, PC és Xbox One mellett ez már PlayStation 4-re is megjelenik.

A játék története olyan lesz, mintha az amerikai forradalmat és polgárháborút mesélnék el, csak az űrben. A hagyományos sci-fi elemeket félretéve inkább azt képzelték el, milyen lenne, ha az emberiség elindulna egy új bolygót meghódítani, és az ott alapvetően építkezésnél, földművelésnél használt eszközök a háború eszközeivé válnának. 

Stern továbbá azt is elmondta, hogy készül egy Titanfall spinoff sorozat, amit a Lionsgate TV gyárt, de még kezdeti stádiumban van. Nem biztos, hogy a végén bármi lesz belőle.

A Respawn Entertainment a Titanfall mellett valami máson is dolgozik, illetve készül egy mobilos játék is, amiben a Particle City csapata segít.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)