Hirdetés

Több forrás szerint is elhalasztották a Horizon Forbidden West megjelenését

|

Voltaképp már csak a Sony hivatalos közleménye hiányzik, hogy mi is tényként kezeljük.

Hirdetés

Május végén pazar videón vehettük szemügyre a Horizon Forbidden West játékmenetét, s bár úgy festett, hogy akár már másnap ki is adhatná a Sony a poszt-posztapokaliptikus akció-szerepjáték folytatását (elvégre ennél jóval kevésbé kész alkotás is került már aranylemezre a múltban, nem is egyszer), némi óvatosságra adott okot, hogy a Sony konkrét megjelenési dátum helyett csupán a tágan értelmezhető 2021-es ünnepi szezont jelölte meg.

Nem sokkal később pedig a Guerrilla Games éléről a PlayStation Studios vezetői székébe katapultált Hermen Hulst egy interjúban úgy fogalmazott, hogy minden erejükkel a 2021-es rajt megvalósításán dolgoznak, nem zárhatja ki, hogy csúszásra kerül sor.

Hirdetés

Azóta teltek-múltak a hónapok, lement egy újabb State of Play, de ahogy God of War: Ragnarök trailert sem kaptunk, úgy a Horizon Forbidden West megjelenési dátumát sem fedte fel a Sony. Emiatt pedig megszaporodtak azok a vélemények (jellemzően előszeretettel szivárogtató újságírók és más, bennfentes információra hivatkozó tartalomgyártók részéről), amelyek a halasztást valószínűsítették.

A minap olykor-olykor árnyékra vetődő Jeff Grubb adta elő hímezve-hámozva, hogy úgy tudja - persze nem biztos benne száz százalékig -, hogy erősen fontolgatják a Sonynál, mi legyen a játékkal, és a premier eltolása áll nyerésre. Nos, erre a narratívára erősített rá Jason Schreier egy, a Bloomberg oldalán olvasható fizetős riporttal, de a biztonság kedvéért a Twitterre is kiírta.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)