Hirdetés

Többszörös halasztás után az Abandoned appjával gyakorlatilag széttrollkodták a játékosokat

|

Halasztást követ újabb halasztás, mi pedig már tényleg semmit nem értünk. Így készül az Abandoned.

Hirdetés

Ma délután kellett volna elrajtolnia a Blue Box Game formabontó PS5-ös alkalmazásának, mely elvileg azért készül, hogy valós időben be tudja mutatni a csapat fejlesztés alatt álló játékát. Az app segítségével tehát tényleg lepörög előttünk az Abandoned játékmenete, nem csak egy tömörített gameplay trailert nézhetünk meg valamelyik videómegosztón. 

Az applikációnak első körben június 20-án, majd 22-én kellett volna megjelenni, aztán a startot mára halasztották. A nagy bejelentő livestream visszaszámlálója lepörgött, végül azonban csak azt jelentette be a játék rendezője, hogy egészen augusztusig el kellett halasztaniuk az alkalmazás megjelenését, mivel még semmi sincs kész rendesen, sőt lokalizációs gondok is akadtak.

Hirdetés

Nagyon nehéz elhinni, hogy ez az utolsó pillanatban derült ki, Hasan videója is meglehetősen fura (ebben arról panaszkodik, mennyire kimerítő volt a csapat számára az elmúlt két hét). Van, aki egyenesen azzal kezdett el viccelődni, hogy Hasan nem is létezik, csak egy CGI videót láthattunk. Szegény fickónak egyébként is folyamatosan magyarázkodnia kell, mert a konspirátorok egész elméletrendszert építettek ki arra, hogy a Blue Box Game valójában Hideo Kojima titkos projektje, és az Abandoned igazából a következő Silent Hill.

Mi már tényleg semmi nem fogunk meglepődni ezek után, de vagy ez a világ egyik legjobban elbénázott vagy legzseniálisabb marketinggépezete. Remélhetőleg még idén kiderül, hogy melyik. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az Abandoned elvileg 2021 végén jelenik meg PlayStation 5-re, a fejlesztők pedig nem zárták ki, hogy valamikor a jövőben egyszer PC-re is megérkezzen a játékuk. Az a játék, amiről még mindig a világon semmit sem tudunk, és több összeesküvéselmélet is kering miatta az internet sztyeppéin. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)