Hirdetés

Egy darabig még nem jelent be új játékot a Bethesda

|

Todd Howard korábban meglebegtette, hogy a már ismert játékok mellett más projekteken is dolgozik a Bethesda, most viszont igyekezett kicsit megnyugtatni a nagy bejelentésre váró rajongókat.

Hirdetés

Todd Howard beszéde a DICE Awardson, azon belül is egy bizonyos részlet sokak fantáziáját kezdte piszkálni és rögtön azt kezdték el találgatni, vajon mi is lehet a Bethesda csapatának következő, még be nem jelentett projektje. Utólag a stúdió feje úgy látja, mégsem kellett volna pontos számot elárulnia arról, hány projekten is dolgoznak, "annyi minden van", amin egyszerre munkálkodnak.

"Többféleképpen összegezheted, van, amit akár kisebb vagy nagyobb projektnek is vehetsz. Ezek a dolgok még messzebb vannak. Csupán arról van szó, hogy több dologgal foglalkozunk, mint korábban" - mondta Howard, kicsit megbánva korábbi mondatait.

A bejelentések pedig nem csupán azért vannak még messze, mert a Bethesda manapság nem szereti túl hosszúra nyújtani egy játék leleplezése és a megjelenés közötti időt, hanem azért is, mert a még be nem jelentett projekteket is nagyrészt azok a szakemberek viszik majd, akik jelenleg a Fallout 4 támogatásával és a Doommal vannak elfoglalva.

"Ez a stúdió növekedésének a része. Most már ott van a montréali stúdiónk is, úgyhogy mostantól több dolgot is csinálunk majd. Úgy érezzük, stabil helyzetben vagyunk és az idő és a helyzetünk is alkalmas rá, hogy új dogokat kipróbáljunk és magabiztosak lehessünk a sikerükben" - fejtette ki a Bethesda igazgatója, aki egyébként hamarosan egy rangos elismerést vehet át a játékfejlesztőknek tartott konferencián, a GDC-n.

Mit gondoltok, mivel fog kísérletezni a stúdió?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)