Hirdetés

Tökéletesen időzítették a The Lord of the Rings: Gollum új megjelenési dátumát

|

Nem biztos, hogy a halasztás miatt jobb játék lesz, de az eladásokon nagyot lendíthet a premier időpontja.

Hirdetés

Olyan érzésünk van, mintha már egy örökkévalóság óta készülne, pedig "csak" három éve jelentette be a főként hagyományos kalandjátékokról ismert Daedalic Entertainment, hogy megállapodott a Middle-earth Enterprisesszel egy, A Gyűrűk Ura világán alapuló játék fejlesztéséről. A csapat döntése elég szokatlan a tekintetben, hogy nem valamelyik ismert hős köré szövi a történetet, hanem egy esendő, olykor megvetendő, máskor szimplán csak szánalomra méltó figuráról, az egykor Szméagol néven ismert Gollamról.

A játékmenet középpontjába a lopakodást (mi mást?) állító alkotásnak már 2021-ben meg kellett volna jelennie, de a koronavírus-járvány közbeszólt, a projektnek pedig több időre volt szüksége. Úgy tűnik, hogy a nem is olyan rég a Nacon birtokába került Daedalic srácai már megpillantották a fényt a Mória tárnáiból kivezető alagút végén, ugyanis bejelentették az új megjelenési dátumot.

Hirdetés

Amennyiben követitek a játék sorsát, és kíváncsiak vagytok a kalandra, akkor feltétlenül jegyezzétek fel magatoknak, hogy a The Lord of the Rings: Gollum szeptember 1-jén érkezik PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X|S-re, de Switchre nem. A Nintendo hibrid (vagy csak hordozható) konzoljára szánt változat egy későbbi időpontban debütál, de a tervek szerint még 2022 vége előtt.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

A szeptember 1-jei időpont egyébként azért tűnik nagyszerű választásnak, mert pont egy nappal előzi meg A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című előzménysorozat bemutatkozását az Amazon Prive Video streamplatformon, ami nem mellesleg J.R.R. Tolkien halálának évfordulója is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)